HÚSBA-VÁGÓ GONDOLATOK 1.

» » ÉLETMÓDVÁLTÓ PROGRAMFÜZETEK        

 

KEDVES BARÁTOM!

 

Itt a tavasz, egyre nehezebben maradunk a házban, lakásban, és amikor csak tehetjük, a szabadban, friss levegőn igyekszünk feltöltődni a téli mormotaság után.

 

Ez egyúttal azt jelenti persze, hogy egyre nehezebb időt találni az elvonulásra, elcsendesedésre, meditálásra, ami a téli beburkolódzós időben nemcsak könnyebb volt, de jól is esett. Jól esett magunkban lenni (legalábbis szívből remélem, hírlevél olvasóim már igényt tartanak erre az ingerszegény magányra legalább kis időintervallumokban), befelé fordulni, elmélyedni a belső világunkban: a lélekben.

 

Bevallom, a tél utolsó napjain nem szívesen búcsúzom ettől a számomra annyira meghitt, kedves életformától és kicsit még „idegesít” is az aktivitásra kényszerítő napsütés. De elég egy hét, és már ebben érzem magam boldognak és el nem tudnám képzelni, hogy még mindig a szobában üldögéljek! Szóval, szerencsére a kedvünk hamar követi az évszak ritmusát, pláne ha erre tudatosan rá is segítünk.

 

Ha tavasz, akkor ugyebár felfrissülés, ha pedig felfrissülés, akkor újjászületés. Ennek tudatos „rásegítője” és támogatója: a tisztulás, és böjt. Ez lesz a tavaszi füzetek fő életmód üzenetei.

 

Mielőtt belekezdünk az új témába, egy tél-és ezáltal Wim Hof-sorozatunk lezárásaként egy személyes észrevételemet osztom meg veletek (Wim Hoftól lesznek még további videóink, csak fordtás ill. szerkesztés alatt vannak).

 

Több olyan kérdést, megjegyzést kaptam a hidegzuhanyos programunkra, hogy este elég nehéz hideggel tusolni, illetőleg a sampont nem mossa ki maradéktalanul a hajunkból.

 

Igen, mindkettőre, bölcs meglátás.

 

Valóban van, amit "elfelejtettem” hangsúlyozni, és nem is szeretnék a jövőben sem olyan részletekre kitérni, amiket én azért magától értetődőnek tartok.

 

Életmódváltásra ösztönző havi füzeteinkkel (és egyéb csatornán sem) nem azt kívántuk elérni, hogy bárki vegyen erőszakot saját magán, valamint a józan eszén, és ne gondolkodjon, hanem valami fanatikus módon illessze ötleteinket, tanácsainkat vagy az egyéb egészség megőrző módszereket az életébe. Este, legalábbis szerintem, nem célszerű hideggel zárni a napot, hiszen a hideg frissít, tonizál, ami az esti bioritmusunkkal ellentétes hatású (hacsak nem éjszaka dolgozik valaki, de azt meg hosszú távon mindenképpen jól át kellene gondolnia, mert rettentő egészségtelen életforma!)

 

Ha valaki este szokott inkább hosszabban tisztálkodni, mindenképpen a meleg fürdőt vagy zuhanyt tartom célszerűnek az éjjeli ellazuláshoz. Ez esetben reggel a hidegzuhany „extra” módszerként kerüljön be a napi rutinunk közé (egyébként is a reggeli frissítő tusolás elengedhetetlen, szerintem!). A mindennapi hideg víz a Wim Hof anyagokban részletezett immunerősítő hatás kiváltásához szükséges és nem „alternatív” tisztálkodási mód! 

 

A hajmosáshoz pedig: vagy olyan természetes anyaggal mossunk hajat, amit kimos a hidegvíz, de itt is inkább azt ajánlom, hogy meleg vízzel mossunk hajat, és ismétlem előző mondatom: nem tisztálkodási célból végezzük a hidegfürdőt!

 

A józan ész ellenére semmilyen módszert nem ajánlottunk, nem ajánlunk, és nem fogunk ajánlani. És senkit nem buzdítunk fanatizmusra. A fanatizmus amúgy is a legnagyobb börtön, a szabadságunk ellentettje. Persze, jól érzékeled: a kékülésben mindig paradoxon-állapotban találjuk magunkat, de erről tényleg sok százt oldalt írtam A kék vér gyermekeiben. A hideg tusolás is csak akkor eredményes igazán, ha jó kedvvel, nem vacogva, nem magunkra erőltetve, az ismert napi bioritmus és a hideg-meleg fürdő élettani hatásainak ismeretében alkalmazzuk! Itt emlékeztetnék mindenkit: testileg-lelkileg-szellemileg elő kell készülni a hidegvízre: légzőgyakorlatokkal (felerősítve magunkat a belső tüzet), és/vagy sporttal. Feltételezem, a légzés és ezáltal az "chi" energia melegítő hatását ismered. Ezt oly mértékig lehet fokozni, hogy tényleg nem érzed hidegnek a hideget! Bekapcsolod a belső fűtésed - akaratoddal. Ezt persze gyakorolni kell, és van, akinek akár egy évig is. De ezzel legalább a kitartást és állhatatosságot is gyakorolhatod egyben, ami minden spirutális továbblépés alapja! Tiszta előny, hogy nem megy azonnal:)

 

Lehet kómában is alá feküdni ébredés után, de ekkor a sokkot gyakoroljuk, ami viszont fanatikus módszer és én nagyon nem javaslom :)) Továbbá: akár eszel, akár alszol, szerelmes vagy, sportolsz, vagy gyermekvállalásra készülsz (akár leendő apaként avagy anyaként), alapvető egy adott tudatszinten saját tested megismerése. A kékülésben ehhez hozzájönnek a további "rétegeid": éteri-és egyéb energaitestek, szellemi test stb. Tessék kísérletezgetni és figyelni magadon mindennek a hatását! Mivel mást se hangsúlyozok, minthogy a tömegtudat fölött már nincs tömegekre érvényes recept, a testre szabott megoldásokat a saját testedre mégiscsak te vagy komptenes kidolgoni nem? ! A kék tudatosság első aspektusa, hogy képes vagy szortírozni és magadra szabni mindent. Nemcsak egy-egy módszert de valójában a Világegyetemet! Képes vagy értékelni magad, és folyamatosan változtatni életeden, módszereiden, magadon! Tényleg nem szeretnénk szabályokat, recepteket közzétenni azoknak, akik már túl vannak a legelső felébredésen és egy komolyabb útszakaszra készülődnek (kivéve majd néhány vega-receptet a közeljövőben:))

 

Érdekességként mesélek el egy személyes tapasztalásomat a saját változásaim tárházából a hideggel kapcsolatban. Látszólag nem nagy dolog, én mégis boldogan morfondírozok ezen, hisz magamat ismerve igenis nagy dolog. Azt már írtam, hogy 3 évvel ezelőtt elköltöztem Budapestről, egy Balaton-felvidéki pici faluba és ráadásul még átmeneti módon élek azóta is, mivel a házam felújítása még mindig tart. Itt nincs központi fűtés, kizárólag fatüzelés. Első évben 3 helyen fűtöttem, ami ugyebár, aki ismeri a tüzelés „árnyoldalait”, tudja mennyi időt és munkát jelent. Fűtöttem a konyhában, a szobában és a fürdőben. A második télen már sokszor lusta voltam a fürdőszobában befűteni, de még sokszor vacogtam fürdéskor. Ezen a télen azt vettem észre, hogy egyáltalán nem vacogok a hideg fürdőben, pedig egyszer befagyott a vízvezeték, olyan hideg volt. Ezt onnan tudtam meg, hogy az „okos” mosógépem kijelezte, leállt, mivel nem kapott vizetJ Én nagyon örülök, hogy sikerült teljesen átállítanom a hőháztartásomat, és amióta fűtetlen helyiségekben is élek, valamint elkezdtem lassan egy éve a hideg vizes tusolást, sokkal jobban érzem magam (és egyszer sem voltam „megfázva”!).

 

Bizonyosan a további témáinkban is lesz olyan evidens kérdés, amire nem fogunk külön kitérni, mint ahogy a tűzhely használati utasításába sem szeretném, ha bekerülne az ismert amerikai sztori, mi szerint egy hölgy a macskáját a mikro sütőben akarta megszárítani és a termékgyártót perelte be – sikeresen, majd innen kezdve a sütők használati utasításába bekerült, hogy működés közben élő állatot belehelyezni tilos! Erről a szintről azért mi felülemelkedtünk J Amikor majd arról fogok írni, hogy én mit eszem például egy nap, akkor nem vállalok felelősséget senkiért, ha emiatt „éhen halna”.

 

Nos, jöjjön akkor a sokaknak szó szerint húsbavágó téma: a kék úton egyszerűen elfogadhatatlan a húsevés. Ez az alapvető kérdés azonban oly összetett, és legalább annyira sehová nem vezet a húsevők meggyőződésére tett bárminemű kísérlet a húsevés testi-lelki ártalmas voltáról, mint Istenről beszélni a materialistáknak. Mégis, kikerülhetetlen, és céltalansága ellenére mi óriási elkötelezettséggel és reménnyel tesszük, lankadatlanul. Amíg a reményt táplálod, addig él – így a mi hitünk is, hogy minden ráció ellenére mégiscsak megérint valami majd a sok információból egy-egy embert és a folytonosan szórt mag itt-ott mégiscsak gyökeret fog ereszteni. 

 

Valójában - és biztos, hogy ezt sokan nem fogják megérteni, vagy nehezen fogják megemészteni - e cikkben, sőt egész Életmódváltó Programunkkal nem kívánok azoknak módszereket, ötleteket, tanácsokat, magyarul "segítséget" adni, akiknek a legkisebb mértékben sincs fogalmuk a húsevés multidimenzionális voltáról, hogy teljesen az alapokról kelljen győzködnöm őket. Győzködni egyébként sem szoktam soha senkit, semmiről, az egy tévút lenne. Csak akikben már a kérdés megfogalmazódott, bármilyen szinten, azokat a "felébredetteket" lehet saját válaszaik megtalálásában segíteni, útmutatást adni. Tehát akiben még fel sem merült ezidáig, hogy "normális"-e az ember számára vérrel élő lények legyilkolása, hasunkba tömése testünk gyarapítása céljából, azok egyszerűen ne olvassák tovább. Se ezt a cikket, se egyéb írásaimat. Azok még fényévekre vannak a kék-túrától, a komoly elszántságtól ahhoz, hogy visszaalakuljanak multidimenzionális kozmikus lényekké, az annak megfelelő és azt tükröző gondolatokkal, lélekkel, életmóddal. Kékülésről ostobaság beszélni azoknak, akiknek kolbász lóg ki a szájából. 

 

Egyébként is, én könyveimben, előadásaimban nem életmód-tanácsokat adok (még a Kék-füzetek sem csak azok!), nem az ismert emberi élet szebbé tevését célozzák üzeneteim. Régen ezeket a tanításokat "misztikus" útnak, iskoláknak nevezték, ám a Mesterek nem gyöpös agyúak, így a modenr embernek korunk szavaival üzennek, a jelenlegi akut problémákra szabva mindent. Tehát, bármilyen kékülési ötlet, tanács, módszer messze meghaladja a mindennapi, tálagos emberi életet, sorskereket élők gondolatait, életmódját. Kékülni az kezd, aki már betelt az evilági vágyakkal, célokkal és elindul a multudimenzionális egészség felé. 

Mondhatnád most, no akkor, a húsevés kérdése is csak azokra érvényes, akik már ki akarnak kerülni a mókuskerékből, a Sorskerékből, akik már be akarják lassan fejezni a karmikus körforgást, a folytonos inkarnációkat és a 3D erőterének szövevénye fölé akarnak kiteljesedni.

 

Nos, van akkor egy "rossz" hírem: a húsevés még a karmikus körforgás rabságában élő humanoidoknak SEM áldott, jóváhyagott, ezáltal nekik sem egészséges, akármilyen tévképzeteik vannak e téren! Ez a kérdés szó szerint húsbavágó, mindenkinek, aki emberként e Földre született!

Ez így "durván" hangzik, persze, mert a mai ember a bájolás és negédes ezoterizmus csapdájában nincs szokva a tiszta és egyenes véleményalkotáshoz SEM. Ma a mismásolás napjaiban az egy-enes, egy-szerű beszéd "sértő" cimkét kap, a negédes ezoterizmusban pedig "szeretetlent". Nos, ez nem az én dolgom azonban, ezzel küzdjön meg az, aki ezt így érzi. Minden esetre talán remélhetem, hogy aki már ismer valamelyest, az tudja, minden szavam, minden lélegzetem, amit megosztok veletek, egy üzenetközvetítés, mely kizárólag építeni igyekszik. Ám az építkezés szinte mindig "rombolással" is jár, ha másként nem, hát egy alapos tereprendezéssel! De lássuk be, felntőtt emberek esetében azért nincs érintetlen "föld", lélek, tele vagyunk mindenféle szemétkupoccal, törmelékkel, így látatlanban bevállalom, mindannyiunknak egyben "rombolni" is kell (Siva), mielőtt újat épít/telepít a szellemi kertjében.

 

Tehát, cikksorozatunk (akár a húsevés vagy bármilyen további téma) azoknak segít, akik esetleg MÉG fogyasztanak (fogyasztottak eddig) húst, de olykor már felmerült bennük legalább, hogy utánajárjanak: helyes-e ez biológiai és morális szempontból, Valamint, azoknak a vega társaimnak szól, akik esetleg szívesen olvasnak újdonságokat, és szívesen kapnak kézhez olyan "érveket", anyagokat, videókat, amiket szeretnének ismerőseiknek továbbadni, őket is megismertetve ezzel a kérdéskörrel. 

 

Tehát, a következő hónapok fő témája a vega életmód lesz. Ennek kiindulópontja ugyan a húsevés elhagyásának körbejárása, de nem ez lesz a fő hangsúly, mert ezt, mint kifejtettem, a kékülőknél evienciának veszem, legalább már a szándék szintjén. E kérdésre megannyi cikket, videót fogunk majd küldeni a következő hónapokban, így én most bevezető gondolatként nem a hús közvetlen élettani hatásáról szólnék. 

 

 

 

 

A húsevők kontra vegák parttalan vitáinak legelső kérdése általában a húsevők "támadó" álláspontja, miszerint a növény is él. Igen, köszönjük, ezt tudjuk. Ezt a tényt most nem fogom a szokásos alapvető infókkal kifejteni (mint pl. a vérrel élő, családos állatok, akik képesek szeretetüket, ragaszkodásukat az ember felé testbeszéddel is kifejezni, valamint a tényt, hogy élő állatból hulla lesz, ami hullamérgezést okoz, a növény ellenben erre képtelen! Merengj el ezen "picit" és megérted, miért ostoba az említett vitaindító összehasonlítás a növényi és állati életformáról.), átalakítom, és visszavezetem egy 0. pontba, mely szerint:  AZ EMBER MÁR ELVESZÍTETTE AZ ISTENI ÉLETMŰKÖDÉST, AZ EHHEZ SZÜKSÉGES MÓDSZEREKET, TEHÁT ABSZOLÚT IDEÁLISRÓL MÁR RÉG NEM BESZÉLHETÜNK, PUSZTÁN A NEM ÁRTÁS ILLETVE A LEHETŐ LEGKISEBB ÁRTÁS elvén elemezhetjük ki, mely életforma a lehető legtudatosabb, az elérhető és alkalmazható a mai ember részéről és számára. Óriási különbség! Vagyis: ártás nélkül nem tudunk már létezni, de az ártásunk mértéke egyáltalán nem lényegtelen, sőt, az egyetlen mérőeszköz a testben élő, biológiai táplálkozásra szoruló ember számára. 

 

Először is, leszögeztük tehát, hogy az ember, a mai DNS-vel és képességével, már nem képes az „aranykori”, azaz ideális táplálkozásra, ami nem egyéb volt, mint az energia közvetlen „elfogyasztása”. Ehhez képest mi már csak azt a módszert találhatjuk meg, ami ehhez az ideálishoz KÉPEST a következő, morálisan, egészségügyileg valamint ökológiailag a lehető legtudatosabb, legtisztább. Ezt nevezzük a legkisebb ártás elvének, amit minden kozmikusan tudatos és felelős ember köteles követni.

 

A növények ugyebár képesek a napfényt fotoszintézissel magukban átalakítani, valamint a földből közvetlenül a szervetlen sókat, egyéb nyomelemeket felszívni és szintén átalakítani.

 

E tekintetben elmondhatjuk, hogy a növények fejlettebbek nálunk. (Igen, sose mondtam, hogy nézeted nem fog a feje tetejére állni, amint elhagyod a pusztán "emberi" gondolkodást és humanista szintet!)

Ezért, a földi energiák közvetlen hasznosítása tekintetében a „legelső” sorban a növények vannak, akik helyettünk, emberek helyett elvégzik ezt a transzformációt, és a közvetlen energia helyett általuk vesszük magunkhoz a táplálékot.

 

Amennyiben húsevő társadalomról beszélünk, akkor az ember és a növény közé beiktatódik az állatvilág, ami már szintén rákényszerül a növények elfogyasztására, mivel képtelen a napenergiát vagy földi sókat közvetlenül magába építeni.

 

Azt mondtuk, hogy már nem tudunk (jelen állapotunkban, automatikusan) energiát magunkba építeni, így az ember számára az egyetlen elfogadható alternatíva: a táplálkozási láncolat 2. sorában elhelyezkedni. Ez azt jelenti, hogy csak az előtte lévő „növény sorból” szerzi táplálékát és nem iktat be, teljesen feleslegesen, még egy állatot, hogy az előbb egye meg a növényt, ő pedig ezt követően az állatot.

Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy jelenleg 7 milliárdan (vagy már tán többen) élünk a bolygón, és 7 milliárd test etetéséhez ugyanennyi lábas jószágot kell pluszban eltartani, amik kizárólag táplálékok lesznek, amiket elfogyasztva az árnyékszékekbe kerülnek – ez nekem morálisan is elfogadhatatlan. 7 milliárd szarvasmarha mondjuk annyi bélgázt termel, mely a jelenlegi kipufogó gáz kibocsátásunknál jóval többet árt az ózon rétegnek például. De ezt a 7 milliárd állati testet extra adag növénnyel kell etetnünk, pusztán azért, hogy a húsevők gyomrát megtömjék, akkor belátható, ezt túl sokáig így lehetetlen fenntartanunk.

 

Én sokáig megpróbáltam lágyan és türelmesen beszélni a húsevés ártalmáról, de megmondom, ahogy van: elfogyott a türelmem. Nem vagyok hajlandó tolerálni húsevő embertársaim tudatlanságából fakadóan azokat az extra környezeti- és egyéb ártalmakat elviselni, amiknek én is kénytelen vagyok a levét inni! Úgy gondolom, ennyi emberrel a bolygónk hátán túlmentünk azon a ponton, ahol szépen kérjük a mi élethez való jogaink biztosítását IS, amit azonban egyre jobban akadályoz a sok milliárd elfogyasztásra nevelt állat és azok környezeti rombolása! 

 

A húsevés egyáltalán nem az élet alapvető feltétele, tekintve, a húsmentes táplálkozásba még egy ember sem halt bele a Földön. Sőt, a hinduk évezredek óta növényevők, és köszönik szépen, egészségesek. A húsevés tehát nem létszükséglet, sokkal inkább élvezet, luxus (már akinek persze élvezet a hullaevés). Amúgy "bírom", amikor azt hallom húsevőktől is, hogy a nyers hústól mennyire undorodnak! Nocsak, azt azért még nem hallottam, hogy egy ropogós almától vagy moslyogós baracktól hányingert kapott volna bárki is. 

Tehát nem igaz, hogy hús nélkül nincs egészség! Sőt, a beteg embert még az orvosok is azonnal eltiltják a húsevéstől.

 

Hogy alkalmas-e az ember enzimrendszere, bélrendszere a halott eledel, a hulla-dékok, azaz leölt húsdarabok megemésztésére, és egyáltalán igaz-e, hogy bármiféle energiát ki tudunk-e nyerni belőle, a további füzetek egy-egy cikkében részletezzük tovább. 

Húst enni vagy nem enni: egyszerűen több egy szimpla egészségügyi kérdésnél immár. Ha ez magánügye lenne mindenkinek, akkor nem feltétlenül foglalkoznánk ennyire a kérdéssel, hisz a karmikus fejlődésben előbb-utóbb majd belátja minden lélek, hogy az emberi test egészen tényszerűen se biológiailag se morálisan nem vérrel élő lények elfogyasztására születik, a lélek nem tartható életben folytonos gyilkolással! Ez azért egy alap-premissza. Jelen korunk „követelései” immár azért szükségesek, mert a húsevés egyáltalán nem magányügy, hisz a már felvezetett ökológiai szempontok miatt ezt minden húsevő már nemcsak az elfogyasztott állat kárára, de a bolygó és minden egyes embertársa KÁRÁRA teheti csak!

 

Én a részemről kezdem unni, hogy mi vagyunk tudatlannak, különcnek bélyegezve, kizárólag nekünk kellene megértést és toleranciát tanúsítanunk. Én részemről nem szeretnék a végtelenségig asszisztálni a világunkat beborító egészségügyi hazugságoknak, manipulációknak és főként tudatlanságnak!

 

Ismét szeretném hangsúlyozni: direkt (sokaknak bizonyára túl direkt)

hangvételemnek kettős oka van: ez az életmód senkinek nem magánügye többé, másrészt, én tényleg szívből azon munkálkodom, hogy egyre több ember lásson át a manipuláció rétegein, és ez a téma akkor is egy hatalmas manipuláció, ha még esetleg berzenkedsz ettől. Erőteljesebb álllásfoglalásom őszintén a legnagyobb féltésből fakad: féltem a húsevő testvéreimet, a bolygónkat, az állatokat - és igen, magamat is a tovagyűrűző ártalmaktól. Kérem és remélem megértésed a nyílt szavaimhoz.

 

E témaindító cikkhez több videó anyagot csatoltunk, a további gondolatébresztő információkat abban találod, és biztos lehetsz benne, már készülnek a jövő havi videók is!

Felvezető írásom zárásaként néhány ősi iratból idézek a húsevésről, melyek nem igényelnek magyarázatokat. Áldott merengést, tisztulás és böjtöt kívánok!

 

(Ha pedig történetesen még eszel húst, akkor a szavaim kiváltotta első felindulásod csitultával, szívből kívánom, legyen erőd és bátorságod szembenézni azzal az „abszurd” lehetőséggel, hogy esetleg tévedésben éltél e tekintetben eddig, és legalább egy százalékot adj az információk alapján annak, hogy átértékeld ezt a nézőpontot is. Jobb lesz neked, az állatoknak, valamint a bolygónak és embertársaidnak, ha megszabadulsz ettől a biológiai és morális tehertől! Soha nem késő!)

 

Idézet a Védákból (Manu törvényei)

„Aki megengedi állatok lemészárlását, aki feldarabolja, aki megöli, aki a húst eladja vagy megveszi, aki megfőzi, aki felszolgálja, aki megeszi: mindegyiket egyaránt állat-mészárosnak (gyilkosnak) kell tartanunk. Nincs annál nagyobb bűnös, mint az az ember, aki saját testét más lények húsával és vérével akarja gyarapítani”.

 

Bibliai forrás, Teremtés könyve:  „Azután ezt mondta Isten: Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.  A mező vadjainak, az ég madarainak, s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” 

Nemhogy a „bűneset” előtti, „eredeti” ember vegán volt, de még az állatok is!

 

 Mahabharata 18.116.37-41.  „Ahimsa (nemártás) a legmagasabb (szintű) dharma. Ahimsa a legjobb 'tapas'. Ahimsa legnagyszerűbb ajándék. Ahimsa legmagasabb önkontroll. Ahimsa a legmagasabb áldozás. Ahimsa a legmagasabb erő. Ahimsa a legmagasabb barát. Ahimsa a legmagasabb igazság. Ahimsa a legmagasabb tanítás.” 


Shrimad Bhagavatam 11.5.4. FS, 90. old: „ Akik figyelmen kívül hagyják az igazi dharmát és, bár gonosz és dölyfös dolog, magukat erényesnek tartják, bűntudat és büntetéstől való félelem nélkül ölik meg az állatokat. Továbbá a következő életükben, az ilyen bűnös személyeket ugyanazok a teremtmények eszik meg, akiket megöltek ebben a világban.”

 

Tirukkural (Tamil ősi bölcsesség-könyv)

„Hogy gyakorolhatná a szánalmat az, aki állat húsából eszik saját húsa hizlalásáért?”

„Amikor az ember rájön, hogy a hús egy másik teremtmény lemészárolt teste, tartózkodjon megevésétől.” 

„Nincs jóság a következő kettő eszében: aki fegyvert forgat és aki egy teremtmény húsán lakmározik.” 

 

Olvasgatni: 

https://www.himalayanacademy.com/media/books/how-to-win-an-argument-with-a-meateater_hu/web/ch01.html

http://www.ezo-online.info/old_cikkek/miert_nem_esznek_a_hinduk_hust.html

 

Éteri fülemmel szinte hallok most olyan ellenérveket, mi szerint az ember pl. nem képes B12 vitamint termelni, és az ehhez hasonló, teljesen a levegőben lógó áltudományos húsipari elméleteket, elmeprogramokat. Elöljáróban elmondom,de igyekszünk minden ilyen kérdésre egyre több forrást találni, ami megnyugtató a kétkedőknek, hogy természetesen az egészséges emberek képesek nemcsak B12 vitamint előállítani, de MINDENT. Akinek a bélrendszere már totál káros (gyógyszerek és húsevés okán), az valóban nem képes vagy alig képes az ominózus és riogatáshoz felhasznált B12 előállítására- de jelzem, másra sem! Nemcsak előállítani, de felszívni, beépíteni SEM képes még egy temérdek ásványi anyagot, sőt az immunrendszere SEM normálisan, egészségesen működik. A tudományos kutatások leginkább már eleve beteg embereket vizsgálnak és az azokban talált értékekeket, folyamatokat teszik általánossá, "normálissá", amik pedig egészen  egyszerűen nem relevánsak, NEM IGAZAK az egészségesekre! Ezt kérlek sose veszítsd szem elöl, amikor hasonló elmeprogramokat hallasz a "csapból", azaz irányított médiaműsorokból folyni. Ahogy a gyógyszerek mérgek és mögöttük a gyógyszerlobby áll, úgy az állati termékek IS gazdasági célból lettek emberi fogyasztásra alkalmasnak hazudva, amiből órási pénzt kaszál az élelmiszer-lobby és a mezőgazdaság. 

 

Na, de ne vágjunk saját magunk elé, lépésről lépésre fogunk haladni ezekben a kérdésekben is. Következő füzetünkben körbejárjuk mélyebben, vajon valóban húsevő-e biológialag az ember, ahogy ezt ugyanazok a tudósok, orvosok állítják, akik gondolkodás nélkül a mérgeket is gyógyszerként a szádba teszik (nem feltétlen gonoszságból, sokkal inkább az orvostudomány hivatalos elmeprogrmajával való fertőzöttségük okán).

Először túlesünk a sokkoló videókon, aztán majd ígérem, elmélyülünk az egyre érdekesebb részletekben is. Ám ahogy ígértem, fő hangsúlyunk a vega sőt vegán életmódon lesz a továbbiakban, mert az épít, nem az "ellenérvek" sorolása. 

 

Videóajánló:

 

1. ALAPVETŐ, orientációs információk. Nagyon hatásos videó azon barátadinak, akikben még nem merült fel a húsevés problematikája:

GARY YOUROFSKY VIDEÓJA

 

2. Válogatás Háry Richárd barátunk (az ÉLETŐRZŐK egyesületünk alapítótagja) youtube csatornájáról, szokásaink megváltoztatásáról:

Élet-Mi-Szer 2/1 

Élet-Mi-Szer 2/2
 
3. 10 OK, amiért érdemes vegának lenned!
Video
 
4. Jógatábor Ricsivel
video
 

 

 KékÉletmód, és Jóga Tábor

 

Kezdőknek, középhaladóknak, és azoknak akik kikapcsolódásra, és csendre vágynak.Egy csodás, és nyugodt környezetben a Balatontól 15 percre Somogyvámos egy eldugott, de annál szebb békés, és modern rekreációs centerében.

 

Finom vegetáriánus , és vegán ételek napi háromszor, végre itt a lehetőség, ha mindig kacérkodtál a húsmentes gondolattal, mert most szuper séfek, és szakácsok kényeztetnek az ízletes falatokkal, neked csak ki kell nyitni a szádat, és a sült galamb (helyett esetleg cukkini vagy padlizsán :D ) belerepül a szádba, és mellette sportolhatsz, jógázhatsz, meditálhatsz, kirándulhatsz békében.

 

A Táborról:

 

Az elvonulás időtartama: 8nap, 7 éj
Elhelyezés: 3 vagy 4 ágyas apartmanokban
Étkezés: napi 3x-i főétkezés (többfogásos választható vegetáriánus -vegán, -gluténmentes, -olasz, -indiai, magyarkonyha stb.)


Akciós ár: 89.900 FT (részletben is fizethető) mely tartalmazza
-szállás
-étkezés
-jóga órák, előadások
-wellness használata
parkolás

 

Jelentkezés kizárólag Ricsinél, a kekeletmod@gmail.com email címen. Tőlem ne is kérdezzetek semmit, én csak hirdetem.

 

Szeretettel: Ágnes

Hozzászólások: