ITT AZ IDŐ!

» » HÍRLEVÉL ARCHÍVUM        

MÉG MINDIG AMERIKÁBÓL INTEGETEK...

 

Üdv, kedves Barátom!

 

 

Immár a 4. hónapot kezdem itt amerikai kontinensen. Több előadás van immár mögöttem, a kanadai Torontóban és az Államok-béli Kaliforniában, San Diego és Los Angeles városokban. Összesen 5 előadásom volt és dióhéjban: sikeresek. A siker persze nem azt jelöli, hogy stadionnyi érdeklődő lett volna én pedig leadok egy közkedvelt témát...ilyen témáról már rég nem beszélek, amikről igen, az pedig, bármennyire életfontosságú, nem feltétlen közkedvelt, hisz folyamatosan arról szól, mit kell és még kell és még kell tennünk, ehhez vagy ahhoz. Ezt kevés ember szereti:)

 

A FB-re folyamatosan tettem fotókat, rövid élménybeszámolókat. Aki esetleg még nincs FB kapcsolatban velem, ITT kapcsolódhatunk. Pörgessétek le az Idővonalam, hogy lássátok többek közt a los angelesi iráni Zoroaszter-közösségben töltött időnkről a fotókat, a Yogananda-ashramban tett látogatásunk illetve a repülőről fotózott 51-es körzet egyik lejáratának fotóit (folyamatosan teszek oda fel fotókat és bejegyzéseket).

 

Most azonban nem élményeimről számolnék be (azt majd valamikor egybe fűzöm és esetleg egy videó-üzenetben elmondom), hanem ennél sokkal fajsúlyosabb okból szerkesztem a hónap első napján az újabb hírlevelem.

 

Három éve, amikor New Yorkban voltam előadni, már pedzegettem a kérdést, miszerint miért is sírunk mi otthon annyira és miért tartja magát még mindig az a fals áldozati-énképünk magunkról, hogy a magyarokat ezer oldalról préselik és nyomják és a „hatalmasok” a vesztünket akarják. Már akkor leírtam jó néhány példát, hogy az amerikai élelmiszerekhez képest nálunk még mindig mennyivel „tisztábbak” vannak, minden szinten és szempontból, és most ezt a témát ismét szeretném elővenni és kicsit tovább fűzni.

 

Ugyanis, nemcsak nem igaz egy csomó siránkozásunk, de pl. az Utazás az aranykorba kötetemben részletesen kifejtem, hogy ez az áldozati nyavalygásunk a valódi „magyar átok” és nem egyéb. Annyit tán sehol nem panaszkodnak, mint Magyarországon és amiknek bizony nagy része alaptalan, egyszerűen már-már beteges üldözési mániát vélek egyeseknél felfedezni e téren. Erre írtam, hogy ez már az Isten-tagadás határát súrolja, mert az lehetetlen, hogy egy ország nagy része ennyire feketének lássa helyzetét, főleg másokhoz viszonyítva magát, ennyire tehetetlen lenne és ennyire elégedetlen mindennel, mindenkor!

 

Tehát, aki csúnyának látja az otthoni élet-képeket, jól látja, csakhogy ez nem kizárólag minket érint, semmiféle kifejezett magyar-ellenség nincs emögött. Az életelenesség globális! Nálunk sokkal durváébban irották az amerikai őslakosokat, afriakaon gyógyszer kísérleteket végeznek, az úgynevezett jóléti államok mára beteg társadalmi struktúráját és a betegségipar "gyümölcsét" naponta láthatjuk, ismerjük. Ébredjünk már fel és az önsajnálaton túllépve legyünk inkább az éllovasai az ébredésnek, az életet saját kezébe vevők első maroknyi csoportjának! A helyzet ugyanolyan súlyos, sőt, súlyosabb nagyon sok szempontból itt az USA-ban, Kanadában, Izraelben, vagy Ázsia és Afrikai megannyi országában!

 

Kindulásunk ismét legyen az élelmiszer illetve egészség-ipar (bocsánat: globális betegség-ipar), mert ez akut kérdés.

 

Magyarországon törvényileg TILOS génmódosított kukoricát és egyéb vetőmagot, élelmiszert termelni, forgalmazni (pl. szója). Itt, az USA-ban, szinte alig kapni, vagy magas feláron, non-gmo, azaz génmódosítástól mentes kukoricát, szóját és még több egyéb terményt.

A kukorica GMO-biznisze mögött az amerikai Monsanto cég áll, egy valóságos szörny, minden szempontból. (Akinek ez teljesen új, ITT a kiindulási pont.)

 

Rengeteg betegség (pl. a különféle ízületi gyulladások/arthritis, vagy tüneteiben hasonló gyulladásos folyamatok, rák, autoimmun betegségek) hátterében kifejezetten és kimutathatóan a gmo kukorica és főleg annak kivont keményítője áll (corn starch), ami nagyjából a feldolgozott élelmiszerek 99%-ban ilyen vagy olyan formában benne van! Én itt az USA-ban 6 hete nem tudtam olyan kukoricadarát venni, ami gmo-mentes lenne, így nem tudok azóta kukoricakását enni! Na, itt lehet elkezdeni sírniJ.

 

Floridai és Kaliforniai tapasztalataim alapján nagyon nehézkes és drága a bio (organikus-organic) zöldségekhez, gyümölcsökhöz hozzájutni. Vannak persze nagy bio-piac hálózatok, de ehhez jó fizetés szükséges, mert sokszorosa a nem bio termékeknek. Valamint, a legtöbb organikus alapanyag már silány, „nemesített” fajtából van, aminek ugyanúgy se íze, se bűze, sőt tápértéke sincs, mint  a vegyszeresnek, itt tényleg azért fizetünk, hogy extra mérget ne kelljen megennünk. Az első időben szívesen autóztam jó félórát egy „helyi” Fresh Market (Friss Piac) nevű útszéli, hazaihoz hasonlatos termelői piacra, míg ki nem derült, hogy már évek óta nem árulnak bio terményeket, mert nem bírják a versenyt a helyi kistermelők a piac-láncolatokkal (pl. Whole Foods, ami az Amazon tulajdonosának kezében van!)

 

Ezzel szemben otthon még mindig egyszerűen kimegyek például az óbudai Flórián-piacra, ahol még palócruhás asszonyok is árulják saját terményeiket, a szép féreglyukas ízletes, mély sárga répákat, vegyszermentes régifajta paradicsomot, paprikát és a többit. Még nem hibridet. MÉG.....!!!! (De már egyre többen sajnos otthon is, az EU nyomására. (Gondolom többen észrevettétek, hogy ,már rég nem kapható a régi  „lecsópaprika”, amit annak árulnak, már az sem az igazi, hanem ugyanolyan mint a TV paprikák, amik holland hibridek, legtöbbjének a magja nem termő, és vastag viaszolt héja van, ami komoly emésztési gondot okoz sokaknak. Ja és íze sincs!)

 

Szóval, a helyzet globálisan nem rózsás, ez tény, ám az, hogy mi még ott is ostorozzuk és sajnáljuk magunkat, ahol azért nem kellene, az már nemcsak mazochizmus, hanem spirituálisan Isten-tagadás. Én naponta hálát adok siránkozás helyett, hogy nálunk MÉG, egyelőre hozzáférhető sok olyan élelmiszer, ami itt megfizethetetlen vagy nincs! (példa kedvéért, a cikóriakávé, amit otthon 300 ft körül megvehetünk, az itt szó szerint tízszerese, a hajdina, a mák szintén, és nem is könnyen, bárhol beszerezhető).

 

A Monsanto másik szörnyecskéje azonban, a Roundup gyomírtó sajnos bekerült a magyar piacokra is, egy tavalyi EU-s szavazást követően (sajna hazánk is megszavazta). E 2016-os cikkben állítólag Népbíróság elé kerültek, ám egy évre rá már röhöghettek a markukba. Kérem, aki érez magában erőt, kutasson tovább, és szomszédoknak, termelőknek juttassa el az információt, ne vegyék, ne használják!

 

Rengeteg angol nyelvű forrás szól arról, hogy a jelenlegi gazdasági vezetés életellenes döntéseket hoz. Ilyenek a gyógyszerek, a gyerek-védőoltások (kiemelten az MMR), GMO-engedélyek, vegyszerek, feldolgozott élelmiszerek, és legújabb az 5G. Ez utóbbi olyan rádióhullámokat jelent, amik a bőrfelszínbe hatolva kis továbbítókként a belsőnkbe juttatják az „égető” hullámokat. Ezt most én persze nagyon konyhanyelven írtam le. Sajnos magyar oldalakon ennél nem komolyabb szintű cikkek vannak csak, ellentétben az itteni forrásokkal, amiket azért megadok, hogy akik csak tudják, olvassák és terjesszék az információt belőlük. Az 5G azért is a legnagyobb veszély lesz a következő 1-2 évben, mert szinte nem lehet a lefedettsége elől sehová elbújni.

Itt többek közt neves tudósok szólaltak fel az amerikai Fehér Házban (pl 5G ellen), vagy pl. Robert F. Kennedy a Monsansto ellen (CIKK)

 

 

Egyelőre a gazdasági lobby jóval erősebb. Most időt nyer, aki felfogja a helyzetet és legalább azt megcselekszi a mindennapokban, amit ő maga megtehet. Nem ad    feldogozott ételt a gyerekének, bioterméket vesz (de leginkább régi, nem hibrid magokból saját maga termeli meg, amit csak tud) és kikapcsolja a mobilt, wifit stb. Na és persze minden nap egyre többet tesz azért, hogy lelkileg is közelebb kerüljön a Forrással, ezt teszi gondolataival, cselekedeteivel, szívével, légzőgyakorlatokkal, minden lehetséges módon és formában (ld. Kék-kötetek)

 

Sajnos- avagy sem- immár annyira sarokba vagyunk szorítva, hogy nem menekülhetünk tovább a kozmikus feladatunk elől: át kell, illetve vissza kell alakulnunk kozmikus erővel bíró emberekké!

 

A rezgések azoknak nem fognak ártani, akiknek a saját belső energiamezője rendezett és „magasabban” rezeg! Ezt ismeritek, erről írok-beszélek évek óta. Ezért hangsúlyoztam, hogy nem külső változtatások óvnak meg bárkit, hanem a belső átalakulás. A KÉK VÉR kötetek másról sem szólnak, mint a metafizikai átalakulás lényegéről és módjáról. Akinek van füle, hallja...

Amit az Aranyasszony-trilógiában leírtam tíz évvel ezelőtt, sajna a mindennapok része lesz: a mesterséges rezgések alkalmazásától „megégünk”, megég a szív. Kivéve azoké, akik az isteni úton-módon, teljes lelkükkel átalakulnak, visszaalakulnak, helyreállnak.

 

Nekem is van három csodaszép unokám, hidd el, hétköznapi és józan módon keresem a túlélés lehetőségeit.

 

Életmód változás nélkül nem lesz túlélés!

 

Táplálkozás, gondolkodás, és a napi energia-struktúránk felépítése, megtartása, rezgetése. Semmi új nincs a Nap alatt, minden eddigi Mester erről beszélt, a gond ott van, hogy még ma is sem értik és követik sokan!

De ebben az „ÚJ KORBAN”, az 5G és az egyéb életelennes mérgek és gondolatok világában egyszerűen már nincs időnk halogatni.

 

Ennyi fért most az időmbe, és megint csak a Jóisten a megmondhatója, miért épp ezekről írtam és nem az egyéb, sokkal vidámabb élményeimről. Nyilván, most, tetszik avagy sem, elkezdődött a felkészülési idő és nincs ezeknél fontosabb.

 

Bár egy KÉKEBB világban élnénk és vidámabb témákról számolhatnék be!

De, itt az idő, lehetőségünk is bőven, hogy egyre komolyabb elkezdjünk egy valóban új kort építeni, ami egészen az ellenkezője lesz annak, amit a fals New Age propagálói ránk akarnak erőltetni.

 

Befejezésül annyit: érzékenyebb barátaim bizonyosan észrevették, hogy egyre inkább távolodik egymástól két világ, a felébredettek és alvók világa. Immár szinte alig értjük egymást. Ez az átjárás egyre szűkül. Ez az a két világ, amit egy ideje fizikai kettészakadsáként propagáltak azok, akik nem bírnak túllátni a 3D fizikai dimenzióin. Ám attól, hogy nem két bolygón fogunk élni, még a két világ közti átjárás simán el is tűnhet! ITT szó szerint rezgéstartományokról van szó, amikben előbb-utóbb bármi, ismétlem, szó szerint bármi megtörténhet! Az, hogy bizonyos frekvenciákat nem látunk-hallunk, nem érzékelünk, attól még vannak. Aki elkezdi az energetikai-szellemi átalakulást, visszaalakulást, a HELYREÁLLÁST, az egy szép napon szó szerint egy új világban találhatja magát.

Jézus szavaival: az utat pedig ismeritek. Kövessetek!

 

Befejezésül a soha jobban nem aktuális kötetemből, az Aranyasszony-trilógia 3. részéből, A perui papnőből álljon itt egy idézet:

 

„Helyre kell állítani az egyensúlyt, a harmóniát.

    Vissza kell engedni a Föld női energiáit.

    Meg kell újra találnunk Isten női részét.

    Vissza kell térnünk Bauhoz, Istenanyánkhoz!

    Ez a Helyreállítás nagy energiaváltozást jelent. Akik ragaszkodnak a régi mintákhoz, az egyeduralmi férfierőkhöz, nem fogják tudni elviselni a megemelkedett frekvenciákat. Mint tudjuk, a test frekvencia száma legtökéletesebben a szív frekvenciájával növelhető. A szív egy olyan speciális szerv (nevezhetnénk akár „szerkezetnek” is), mely nem a földi, hanem a kozmikus frekvenciaszámon működik tökéletesen. Ekkor marad egészséges. A valóban nyitott szívvel élők nem a földi értékrend szerint élnek. Gondolkodásuk, cselekedeteik ezért érthetetlenek az „egyszer élünk” hitet valló, bezártak számára. Ahogy Jézus is figyelmeztet bennünket, a „világ bolondságnak tartja” majd a szív dolgait, a szívbéli hiten alapuló életet. Ha a szívünkre hallgatunk, sokszor ellene mondunk, szembemegyünk a „logikus” én-védő emberi felfogással. A szívvel kilóg az evolucionisták lólába: ésszerűtlenek döntései, nem szolgálhatják az „egyedfejlődést”. 

    A szív az Isten szerinti tudás szerve. Minden ember személyes dimenziókapuja. A szív a bizonyítéka kozmikus, multidimenzionális származásunknak. Akik képtelenek a kozmosszal együtt lüktetni, pulzálni, megbetegszenek. Aki egységben van Istennel, a Kozmosszal, a kozmikus szeretet–energiát képes befogadni és azt továbbadni.

    Nyitva van az Aranykapu – éneklik a magyar óvodások országszerte. Az Aranykapu a kozmosz több „rétegét” nyitja, köti össze. A testbe egyedül a szív képes  beengedni ezeket a frekvenciákat. Az agyunk, az elménk csak olyan energiát kap, amit a szív befogad. Ha a szív zárt a Kozmosz, Isten felé, akkor csak „alacsony szintű" frekvenciákat továbbít. Ezek a hidegfejű, számító emberek, akiknek az Élet csak egy profitmegtérülési lehetőség.

    Minden népnek kötelessége felébredni a bűvöletből. Az emberiség egészének kötelessége résztvenni a Helyreállításban.

    Ám vannak még mai is olyan népek, akik emlékeznek az ősi tudásra, emlékeznek az ősi kötelékre. Nekik kiemelt felelősségük van abban, hogy ébresztgetni kezdjék a többi nemzetet is.    

    Az egyik ilyen felelős nép a magyar. Egyfelől részei vagyunk annak az ősi nemzetnek, akik megalakították a Föld első kultúráit. Ott voltunk a nergáli korban is, őseink ott voltak a huszonnégy vezér között, akik átmentették a Föld innenső oldalára a tudást. A mag–ság az magosság is. Fönt, a „magosban” lenni Istennel. Onnan, az ő kozmikus perspektívájából, az isteni látás és tudás szerint érteni és élni az életet. Ha ma van egy nép, egy ország, mely e csodálatos ősi tudás, a Mag nevét viseli, hát sokszorosan példát kell, hogy mutasson! A mi hitünkben mindig is élt Boldogasszony Istenanyánk, így mi a tőle kapott anyai szeretet erejét kell, hogy továbbítsuk azoknak a népeknek, akiknek vallásai már csak az Atyaistent ismerik. Amíg istenük is csonka, hogyan válhatnának ők maguk kiteljesedett kozmikus emberré? Ráadásul, a magyarok a mai napig egy különleges nyelvet beszélnek, amely még mai, modern formájában is a legnagyobb százalékban tartalmazza a Mag–nyelvet, a kozmikus eredeti nyelvet, melyet az első földlakók használtak. Nevezhetnénk kódnyelvnek is.

 

Ezért mondta Yuma, hogy az ébredésnek innen kell kiindulnia, a Mag–néptől, e nép mai hazájából. Ezért kellett e földről származnia a Napba öltözött Asszonynak, aki ismét összeköti a kontinenseket, ősi hazáinkat, összeköti és aktiválja az energiákat. Feldobja a Napkorongot a Hetedik Égig, hogy megkarcolva azt, égi szent víz, az Élet Vize hulljon az igazságot szomjazókra.

 

....

 

    Az aranylemezekre vésett írás a felébredettekhez szól, akik egyre nagyobb számban érkeznek majd a Menedékbe, hogy egy új korszak új embereként felépítsenek egy új emberi létformát. A Kristálykönyvtárban tárolt különleges aranyszínű fémötvözetből vékony karláncokat készítettünk, hogy ilyet viseljen majd mindenki, akik a helyreállítás mellett dönt.

    A Menedék egyszerű elv alapján működik, összhangban a Kozmoszban megindult természetes folyamatokkal. Az egyes kristálypontok az ott élő emberek felébredésétől függően aktiválódnak. Az aktivált kristályok, aranykorongok és aranylemezek olyan energiateret hoznak majd létre, amit csak a felébredettek képesek gond nélkül elviselni. Senkit nem küldünk el, bárki jöhet, aki szívében meghozta a döntést. Ha azt hiszi, átverhet minket – vagy saját magát! – hát meg fog lepődni! Szó szerint fullasztónak érzi majd a mi „légkörünket”. Itt nincs logikázás, átverés, látszat-életmód. Minden menedék a Szív Földje lesz, és a szívet lehetetlen manipulálni! Akik őszintén idevágynak, a szívük már nyitva is van! Nekik semmilyen nehézséget nem jelent majd se az új energia, se az új életmód, amihez nekünk nem kellenek előírások és szabályok. Akinek a szíve nyitva, az „online” van Istennel. Minden pillanatban pont azt teszi, ami összhangban van a Kozmosz törvényével.

    Ez a Szív–tudás.

    Az Aranyfolyam Menedék kapujára az alábbi írást függesztettük, egy szép aranylemezre vésve:

    

„Legyen és lehessen itt minden felébredett és megtisztult ember,

aki felfogta saját emberi és kozmikus szerepét a helyreállításban:

helyre akarja állítani kapcsolatát önmagával, Teremtőjével, embertársaival

és a Földdel, ezáltal nagyobb világunkkal, a Kozmosszal.

 

Készült Tiwanakuban, 2012. decemberében, a Helyreállítás Kora kezdetén"

 

 

    Így újult meg az Ember és az Élet.”

 

Aki még nem olvasta: ITT utána nézhet

 

 

                                                                       

 

 

 

 

 

Hozzászólások:

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom