SÜMEGPRÁGÁBÓL LOS ANGELESBE

» » HÍRLEVÉL ARCHÍVUM        

 

SÜMEGPRÁGÁTÓL LOS ANGELESIG

 

- avagy új életem Kaliforniában -

 

 

2019. március 16.

 

Amikor tavaly novemberben elindultam a több hónapra tervezett amerikai előadói körutamra, dédelgetett álmommal együtt, hogy 4 angolra fordított könyvemnek majd itt találok kiadót, éreztem, hogy meg fog változni sok tekintetben az életemben, de ami történt, arra még én se számítottam. Barátném (Esőné Kadnár Marianna, alias Skorpió Stúdió a FB-n) vetett nekem kártyát is (mindent bedobtunk, ami a váratlanul rám törő érzést magyarázta volna, miért is kelek útra több hónapra), és ami valójában mindent előre elmondott, de nem igazán hittem, hogy a gyökeres változást épp egy váratlan szerelem és egy nem tervezett házasság jelenti majd.

Tekintve, az elmúlt tíz évben magányosan éltem és erre is rendezkedtem be.

 

Minden esetre, az indulásra készülődésem legfontosabb része az volt, hogy el-ellátogattam életem egyik legfontosabbá vált „zarándok helyére”, a sümegprágai kiserdő egyik védett, több száz éves bükkfájához, „aki” Az Időn Átnövő Fa néven ismert olvasóim előtt az azonos című novellás kötetemből.

 

A Fa erőterében már eddig is rengeteg hihetetlen misztikus élményem volt (nem beszélve arról, hogy a novella információi a Fa alatti első meditációm után érkeztek hozzám). De mindig, ha elakadtam bármiben, munkában vagy személyes döntésekben, vagy csak túlpörögtem vagy netán diszharmonikus voltam, a Fa mindig meggyógyított. Teljesen természetes volt, hogy megannyi kérdésemre most is a Fa erőterében kerestem válaszokat.

 

A Fa legelső sugallata az amerikai utamat illetően – teljesen megdöbbentő módon – Los Angeles volt. Nem terveztem akkor még a nyugati partra menni, a kanadai kéthetes program után a már bevált new yorki előadás és egy bostoni felkérés volt a tarsolyomban. Meglepődtem, miért úszott be egyértelműen és megdöbbentő világossággal Los Angeles.

 

 

Először arra a logikus szálra gondoltam, hogy a könyvborítón lévő festmény egy Los Angelesben élő festőnőtől van, akivel azóta is levelezünk.

                                      

A híd minden esetre Sümegprága és Los Angeles között ezzel a gondolattal létrejött.

Ám érkeztek további, egyelőre még egy darabig nehezen értelmezhető sugallatok is.

 

(Többet a könyvről: ITT)

 

 

Ahhoz, hogy majd a lényegi misztikus élményünk érthető legyen, tudnunk kell, hogy a Fa egy különleges „időutazás” szimbóluma (na persze annál több!). A fába zárt múltbéli életek és a jövőbe nyíló új utak erőtere.

 

Részlet a novellából:

 

Az idő minősége az életünk legfontosabb hajtóereje. Minden baj abból adódik, ha ezt nem érzed és ellene mész, és minden áldás abból fakad, ha egyszerűen megérzed erejét és sodródsz a hullámain. Az Idő pont az ellenkezője annak, amit a vak ember hisz: nem elválaszt és felszeletel, hanem mindent összeforraszt és összeköt. Csak aki leválik róla és kívül él, az eseményekben, az érzi úgy, hogy minden elmúlik. Aki már eggyé vált az Idővel, annak nincs többé határ, korlát, elzárt világrészek, darabkák, múlt, jelen vagy jövő. Azé lett a Minden! Te a legjobb időben érkeztél ide.

Mary irracionális boldogságban úszott, szinte lebegett. Mintha a bőrén is érezné az energiafolyamot, ami vitte, sodorta, egyenesen Sümegre.

Nem bajlódott az odajutás részleteivel, megengedhette magának, hogy élete legfontosabb utazásánál bevágja magát a legelső taxiba és meg se álljon ősei szűkebb szülőföldjéig. Leintette a sofőr csacsogását, és egy szó nélkül, áhítatos csöndben itta magába az elsuhanó magyar táj látványát.

Érkezése a sümegi kis szállóba, a könnyű vacsora, rövid esti sétája a kisváros utcáin, megmagyarázhatatlan érzéseket kavart föl benne. Vágyakozása ősei világa után minden egyes pillanattal erősödött benne. Legszívesebben máris az Ördöggiga fához rohant volna, a hátralévő pár óra, míg végre átölelheti, végtelen hosszúnak tűnt most.

Kora reggel a megrendelt taxi várta. Negyed órával később a sarvalyi kiserdő forrásánál álldogált teljes magányban.

A kis tisztás alig különbözött attól, ahogy álmaiban látta. Mary megszédült. Kulacsával friss vizet mert, és lepihent az egyik padra. Kis idő múlva minden teketóriázás nélkül úgy indult el az ezer lépésre lévő fához, mintha naponta tette volna meg az utat.

Aztán már csak arra emlékszik, hogy ki tudja mióta, zokog az óriás Fa hatalmas gyökereire rogyva. Úgy kapaszkodott beléjük, mint kisgyermek az anyja kezébe. Soha nem tapasztalt erővel rázta a sírás, úgy érezte, valami elapadhatatlan forrásból ömlenek a könnyei, melyeket azonban egyáltalán nem a szomorúság táplált. Ellenkezőleg! Valamiféle titokzatos öröm tört elő belőle érzelmi árvízként egy élethosszig elzárt zsilip mögül kiszabadulva, immár gát nélkül.

Maga sem ismerte még az asszonyt, akivé változott, akit most váratlanul kívülről látott… aztán felülről… aztán megint benne volt, majd megint levált… már egyáltalán nem tudta, mi történik vele és hol van. Mintha a Fán mászna felfelé? De nem érintette mégsem, a kezével nem. De egyre feljebb és feljebb jutott, az óriás gallyak közé bekukucskált, minden kis sebet, rést, odút szemügyre vehetett. Már nem foglalkozott azzal, mi és hogyan történik, belevetette magát a Fa játékába. Engedte, hogy behívja ősi világába, életébe, múltjába, jelenébe, jövőjébe. Csak engednie kellett, és tisztán hallott minden szót abból, amit a Fa mesélni kezdett.

Hol volt, hol nem volt… és Mary csak ringott, hajladozott, együtt susogott a Fával.

Aztán előlépett az álmaiból ismert többi nő. Szeretettel biztatták Maryt, ne féljen, énekeljen, táncoljon, forogjon velük a Fa körül. Végül megadta magát a hihetetlen vonzásnak, és beállt közéjük a körbe.

A forgás végére ősanyái minden emléke, minden megmagyarázhatatlan tudása, minden valaha megélt, átélt érzése beléköltözött, az övé lett.

Amikor feleszmélt, ugyanabban a pózban feküdt az óriási gyökereken. Csak fokozatosan volt képes újra értelmezni, hol is van és miért. Ösztönösen a karórájára nézett. Úgy három órája fekhetett itt. Már dél volt.

Emlékezett, hogy valamelyik leírás említett itt a közelben egy erdészházat. Sietős léptekkel indult el.

Az erdészt szerencséjére ott találta. Bemutatta kutatói igazolványát, és pár szavas tudásával, valamint egy zsebszótár, na meg a kéz és a láb nemzetközi gesztusainak segítségével elmagyarázta, hogy mire lenne szüksége: kötélre és rögzítőkre. Igazolványa egyben nemzetközi engedély volt ősfák megvizsgálásához, így az erdész nem tehetett mást, mint mindent a rendelkezésére bocsátott. Egy jó óra múlva Mary - azaz most már Mária, ahogy az imént az erdész szólította és neki ez igen megtetszett - már fent kuporgott az első nagy ágon. Még egy kis ügyeskedés, és felér ahhoz a kis csonkhoz, aminek üregébe a kis Szofi belerejtett valamit.

Szíve erősen kalapált és nem csak a mászástól, a kapaszkodástól. Valami kis szerszámmal kellene benyúlni az odúba, de nem volt türelme keresgélni. Puszta kezével kotort benne, egyre mélyebbre nyúlva, míg végre egy tárgyat tapintott. De nem tudta megragadni, így mégiscsak kotorászni kezdett a derekára csatolt kis szerszámos táskában. Talált is egy hosszú fogót.

Kutató volt, sokszor élt már át feszült várakozással utolsó perceket egy-egy eredmény előtt, de ilyen erejű még nem kerítette hatalmába. Szinte remegett a keze, így el-elvétette a fogást. Végre! Sikerült stabilan rögzítenie a szerszámot a valamin… már megindult kifelé… csak el ne engedje! Megvan!

Egy palack nyakát látta és már meg is foghatta kézzel. Egy palackposta a múltból? Ük-ükanyjától, Szofitól? Na, jól van, csak álljon le most az agya, mert a legrosszabb, ami történhet vele, ha kizökken a Fa idejéből és visszazuhan a sajátjába. Akkor mindent elveszíthet. Örökre.”

 

Másik részlet:

 

“A Fánál… a legcsodálatosabb, ami valaha történt velem! De miért is kéred, hogy elmeséljem, hisz mindent láttál! Többet látsz abból, mi történik bennem, mint én magam… no de jól van, elmesélem. Tudom, hogy az elmém számára igazán fontos a felidézése, és nem neked. Szóval, ahogy az éber tudatomon túljutottam, bár nem tudom, hol volt a testem, mert kettős tudattal még nem sikerült megbirkóznom ezidáig, de Magdaléna a fánál termett: az Időt Átnövő Fánál, hisz ez a valós, kozmikus neve. Gyökerénél nyugszik Csillag, és mellette pulzál az Idő Vasfoga. A Fa mesélte, mutatta mindezt! A közeli forrásból egy erecske már igen régóta táplálja az óriási fát, a törzse felszívja, kiemeli a földből és felviszi egészen az Égig. Az Időt Átnövő Fa egy kozmikus körforgás összekötője: az Ég és a Föld belseje között, három világ egyben tartója. Szofi kristálya, az Idő Vasfoga, a fához futó vízen keresztül, annak kristálymezejében pulzálja a kozmikus időt - vagyis időtlenséget, mely a fán keresztül a három világot és az azokhoz tartozó múltat, jelent és jövőt, ahogy ezt a földi ember érzékeli, egybekapcsolja. A felébredt lélekcsecsemő erőtlen, így az Idő érte küldi a Lovat, a lélek hordozóját. A ló viszi a Fához lovasát, hogy odatelepedhessen lábához, egyen a gyümölcséből, és erőre kapva elinduljon a fa ágain felfelé, egyre feljebb és feljebb. Az Idő a kozmikus Víz, az örök élet vize, az ősi Vízanya, Tengeranya, amiben az Életfa nő. A fa törzse a szülőcsatorna, melyen lecsúszva a világba érkezünk, hogy majd valamikor, betelvén a földi káprázatokkal, ágain ismét visszamásszunk az Égi vízhez, a nagy Kékséghez. Hét nagy ága, kertje van, melyeken át a hétrétegű világból végleg kijuthatunk. Egy-egy ágát, kertjét, Boldogasszony hét leánya felügyeli. A Fa az Ősidő őrizőit vonzza mindig ide: azt, aki ráébredt saját ősanyaságára… legyen bár női, avagy férfiúi testben, az átmeneti külsőség szerint. Kozmikus anyaként szeretni, őserővel táplálni csak az tud, aki felemelkedik a sűrű földi időből… Ahogy a tudata emelkedik, az egyre finomabb kertek nektárjait csepegteti a Fa a szomjazóknak… Így válik mindenki Fává, Időt átnövő Életfává, aki odaszánja a saját életét, földi, emberi idejét azért, hogy másokat tápláljon, éltessen. Erre emlékezteti a hozzá érkezőket a Fa.”

 

Személyes beszámolóm lényegi eleme, hogy Los Angelesben letehettem két  múltbéli (előző) életem és egy új életet kezdhettem. (Az egyik előző életem emlékei a los angelesi Zoroasztriánus Közösség éves Tűz-szertartásán jött elő. Itteni iráni új barátaim is a "semmiből bukkantak fel", a Gáborral történt találkozás előtt 24 órával! Ezt 24 órával megelőzően pedig a Lake Shrine-i SRF ashramban tett látogatásom hozta elő és egyúttal zárta le egy Indiában élt remetei életem terheit.). Igazából, ha jobban figyelek, és nem vagyok elhavazva-kifáradva a sok tennivalótól, élménytől, rá kellett volna jönnöm azonnal, hogy vasárnap a legnagyobb találkozás és az új élet zárja majd a Fa által megígért "időutazásomat"! De így váratlanul ezerszer nagyobb volt a feszültség és az ebből adódó elragadtatás....

 

Az új életem hivatalosan március 16-án, pár napja kezdődött Németh Gáborral, akivel, immár a férjemként, Los Angeles közvetlen szomszédságában élünk egy csodálatos kisvárosban.

 

                                   

 

 

Egy külön könyvet igényel és érdemel a találkozásunk, amikor szó szerint egy energiaörvényben egymás mellé sodródtunk. Nem szimpla szerelem első látásra, hanem egy ismételt egymásra találás volt az a pillanat!

Mindez pedig a los angelesi MAGTÁRBAN történt, ahol pár hónappal később megszültetett a nagy döntés, hogy együtt maradunk.

 

Bár személyes boldogságom is határtalan régóta várt és végre megtalált Társammal, mindketten tudjuk, hogy találkozásunk és új közös életünk temérdek közös feladatot, szolgálatot jelent elsősorban. Ehhez kaptuk a hihetetlen Égi segítséget, ami összeterelt minket.

 

Azt, hogy miért éppen itt, Los Angelesben kell élnünk még egy jó darabig, csak most kezdem összerakni, de annyit mondhatok, máris egy óriási szemfényvesztés nyomaira bukkantunk. A “Sors” egy hétre idehozta barátnőmet, Szabó Ágnest is Ausztráliából és vele kezdtük meg a misztikus nyomozást: hogyan, mikor és miért lett a hajdani City of the Queen of the Angels – vagyis az Angyalok Királynőjének városából – szimplán Angyalok városa.

Bizony nem mindegy!

 

Az Ősanyai energia legbrutálisabb kiiktatásának helyszíne is egyben ez a csodálatos kaliforniai Angyal-város. Erről további hírleveleimben természetesen be fogok számolni. Annyit máris tudok, hogy Los Angeles legrégibb szent helye egy szikamor (El Aliso) fa volt, ahol az akkori itt élő őslakos törzsek legfontosabb rituáléikat tartották. Ez a hely ma leaszfaltozott és nem annyira szimbolikusan, inkább egyfajta fekete mágiával a Déjá Vu nevű férfi klubot építették rá!

 

Mesetereim máris jelezték, jó lenne, ha felkészülnék és megírnám e történetet, ezzel is erősítve a manipulált energiák, erőterek helyreállítását. Tehát ígérem, készülőben az Angyalok Királynőjének Városa című könyvem.

 

Talán év végére remélhető hazalátogatásunkig pedig fogadjátok szeretettel tudósításaimat az amerikai érdekességekről.

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások:

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom