HOLLYWOOD, METALOVE

» » HÍRLEVÉL ARCHÍVUM        

Kedves Barátom, Olvasóm!

 

Nagyon régen jelentkeztem hírlevéllel, amiért megértésed kérem. Igen sok adminisztratív teendőnk volt, rengeteg paprmunka, bürökrácia és a többi. Sokfelé kellett figyelnem, hogy az új életem első heteiben minél jobban sikerüljön valamiféle rutint kialakítanom, és persze, mint friss házasok, igen sok időt szeretünk együtt tölteni.

Ebben a hírlevélben elsősorban azokhoz szólok, akik már várják, kértek valamiféle személyesebb beszámolót fényképekkel. Ha ez nem érdekel, semmi gond, hamarosan ismét jelentkezni fogok tematikus beszámolókkal, addig akkor még egy pici türelmed kérem. Következő hírleveleimben két témáról fogok szólni: az egyik továbbra is az egészséggel, a kék életmódról fog szólni és amiben beszámol majd Hári Ricsi is, miként sikerült az ausztriai első Kék életmód tábor és miket tervezünk a jövőben. Ehhez kapcsolódik, hogy az Instagrammon Ricsivel rendszeresen fogunk élő videobeszélgetést folytatni, jövő héten kezdjük, a FB-on jelzem majd, hogy melyik nap, így akit esetleg érdekel, sőt szívesen be is kapcsolódik olykor, kérem, kapcsolódjon velem az Instán (Golenya Ágnes néven megtaláltok). ITT találhastz meg a FB-on. 

 

Másik nagy téma, amihez komolyabb felkészülésre van a szükségem, az 5G-vel kapcsolatos. Ide természetesen nem az interneten is fellelhető anayagokat fogom bemásolni, hanem várom, hogy az Égi Mesterek megfelelő útmutatást adjanak, miként tudunk nemcsak felkészülni, hanem védekezni a ránk eresztett mikrohullámű háló ellen.

 

Na és most jöjjön a hollywoodi metaszerelem-sztori (készülő könyvem címe rólunk, Hollywoodról, Amerikáról):

 

Nem írtam eddig, de szerintem eléggé vicces, mi legalábbis sokat nevetünk rajta, hogy igazán nem hittem volna, de lefogadom sok olvasóm sem, hogy ez életemben épp Las Vegasban fogok majd férjhez menni! Merthogy tényleg így történt. Ide ugyanis nem kellenek a hosszadalmas és bürokratikus előzetes és hosszadalmas engedélyek, drága orvosi vizsgálatok, ám ugyanolyan, az USA minden államában érvényes házasság köthető és Los Angelestől egy 4,5 órás autó ótra van a sivatagon át. Minden szempontból ezt választottuk. Nem baj, lesz mit mesélnem az unokáimnak!:) Ha van valami, amire azt mondom, hogy na ezt nem gondolnák rólam, akkor ez, hogy Las Vegasban mentem férjhez:)) De nekem komolyan tetszik! Kezdem egyéábként is egyre tudatosabban megmutatni, hogy az Élet valójában egy hatalmas kozmikus játék. Se alul, se túlértékelni nem jó: hisszük-e valóban, hogy a világ egy nagy színház és mi vaguink benne az aktuális szereplők az aktuális szinpaddal, díszlettel? Mutatja-e az életed, hogy képes vag ráfeküdni a sodrásra, a hullámokra amikor eléd áll a Sors és rád néz kérdőn? 

Mai napig nevetünk mindezen Gáborral és persze újabb-és újabb mélyrétegekre bukkannunk közben, miért is alakult így a sorsunk, hogy itt és így kötöttük össze...és ígérem, lesz ebből még legalább egy könyv, de lehet, hogy kettő, mert én nagyon szeretném, ha ő is megírná mindezt a saját férfiúi olvasatában, megélésében! 

Eddig a történet, vagis a közös életünk csodálatos, szó szerint mennyei! Néha elmerengünk, miért is nem évtizedekkel korábban találkoztunk, de nyilván megvan ennek a nagyon is "racionális" oka, ami előző életeink és vállalt feladataink sora...

 

Persze kaptam 1-2 olyan levelet is, amiben kedves olvasóm nem értette, hogy "épp én" hogyan tudtam feladni vállalt magányomat, annak teljességét és a többi, mondván, ez ellene mond a kék könyveknek. Hát abszolút nem, de még nem volt érezséem kikeresni azokat a részeket, amik éppenhogy nem mondanak annak ellen, hogy egy magasabb tudotásságú kék kapcsolat ne létezhete! Sőt! Az Ég ajándéka, hogy amiről eddig csak elmléletben írtam, azt most mind átélhetem! És ígérjük, lesznek átadni való gondolataink, üzeneteink, élményeink, tanulságaink ezzel kapcsolatban! Mindekttőnk számára ez egy csodálatos önismereti gyakorlat is, hisz egyikünk se hitte volna magáról, hogy egy ADOTT kapcsolat, egy ADOTT TÁRS mit képez még kihozni magunkból!

 

 

 

Teljes izgalomban, pár perccel a boldogító IGEN előtt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt pedig az első pillanatunk férj-feleségként!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Las Vegas:

az 1. napunk házasokként

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek a képek pedig még esküvő előtt készültek:

 

A los angelesi Miassonyunk székesegyház előtt...aminek egyházai elmeprogramja kutatásom kiinduló pontja.

 

Santa Monica: Lake Shrine, Yogananda meditációs központ kertje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miasszonyunk székesegyházban: a szoborról készül egy mélyelemzés...

sokkoló konklúziókkal... biztos van, aki már látja is miről szól...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amint a Facebook bejegyzéseimben beszámoltam már, csodálatos helyen élünk, szó szerint az utcánk végén kezdődik az egyik regionális védett park (Wildwood), ahová heti több alkalommal járunk hosszabb túrákra. Ez abszolút újdonság nekem, hogy a 2 vízeséssel gazdagított gyönyörű hegyvidéken való túrázás kvázi a hétköznapjaim része lett! Voltunk már a los angelesi magyar cserkész csapattal is egy szuper tűrán a Malibu (beach)-i park káprázatos tengerparti sétányán. 

 

Wildwood: Paradise (Paradicsom) vízesés - hetente több alaklommal meglátogatjuk

 

                          

 

Megtaláltok minket a képen a cserkészek közt? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyébként pedig felfedeztünk egy elképesztő vidéket, Ojai-t (ejtsd Oháj, ami csak 35-40 perc autózás), amit „hivatalosan”, vagyis a lokálpatrióták, beleértve a helyi önkormányzatot is, Amerika Sangri La-jaként említenek. Igen különleges a vidék, elsősorban egy igen jellegzetes ahol naponta élvezhetünk egy olyan egyedi ún. rózsaszín pillanatot naplementekor, amihez a ritka és különleges keleti-nyugati hegy fekvés szükséges(itt az amerikai partvidéken szokásás észak-déli hegyektől eltérően kelet-nyugati völgyek vannak!), ám az igazi misztikáját szerintem a környező heyeiben fakadó források adják. a falucska a Los Padres névre keresztelt nemzeti parkerdő lábánál fekszik (igen, ez is a kolonizáció tematikus programja, a vízeket fakasztó egyértelmüen női vidéket Los Padres, azaz Atyák névre keresztelték. Nyilván nem véletlenül, hisz erről szól egész kutatásom: Kalifornia, mint az ősi amazoni-energia máig őrző vidékét kell halálra erőszakolni e téren), és innen indulnak azok a hegyi túrák, amikkel a lépten-nyomon fakadó forró vizű forrásokhoz juthatunk. Igaz, némelyikhez 2 napos túra kell, amire mi egyelőre csak készülődünk. Ahova viszont már többször eljutottunk, az a kénes vizű termálfürdő, Ecotopia nevű privát ökokertben, Ojaitól 20 percre a hegyekben). Igazából ez nem is kénes víz, hanem vizes kén, szó szerint fekete forróvíz! És innen a vidék „furcsasága”, a kénben való gazdagság, hisz maga a Sulphur Mountain, vagyis Kén-hegy tövében vagyunk! Fényképezni sajna nem lehet itt, mivel az egyszerre itt tartózkodó 15 emberből bárki lehet mezítelen, hisz egy naturista hely, viszont idemásolok néhány hivatalos fotót.

 

Igazi kénfekete gyógyvíz és persze gyógyiszap, csodás hatással a bőrre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A forró kénvíz mellett folyik a hideg hegyi patak....nincs jobb wellness!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ojai egy hajdani hippi-város, ami mára persze szinte nyomtalaunl eltünt, bár helyébe a new age és egyéb spirituális csoportosulások, egyházak, egyesületek, szekták vonzzák az érdeklődőket. Minden esetre igazi csemege ez az ekletikus népesség, akikkel olykor érdekes beszélgetni. 

 

 

A lélegzetelállító rózsaszín pillanat naplementekor Ojaiban. Ez igazi!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

No és ami még elég sok időmet felemésztette, hogy izgalmas pár hét áll mögöttem, amikor azt hittem, hogy az amerikai álom valósággá válik és teljes szájjal rám mosolygott a hollywoodi szerencse. Ugyanis egy írói konferencián itt Los Angelesben összeismerkedtem egy hollywoodi porducer hölggyel, aki maga is ír, ráadásul aránylag spirituális is volt. Elolvasta a Szerelem terror idején kötetemet és konkrétan beleszeretett CarlábaJ), és persze az egész történetbe. Én nagy naívan azt hittem, ez jelent is valamit, így lelkesen készülődtem a megbeszéléseinkre. Végül kiderült, van az a pénz, amiért még hajlandó is lett volna komolyabban felkarolni a könyvem (tegyük hozzá, azért ez sem semmi) sőt mint producer, abszolút a filmvászonon látta (mint én és sokan az olvasóim közül)... ám nekem nemcsak nem volt, de sose lesz annyi pénzem, és persze nem is lennék hajlandó úgy táncolni, ahogy Hollywoodi fütyül. Ám mégis igen sokat segített nekem ez a szakmai konzultáció, mert megbizonyosodhattam róla, hogy igenis van kereslet és igény a könyveimre, a mondandómra, igenis jól éreztem, hogy akár belebotolhatok egy producerbe, rengeteget megtudtam az amerikai könyvpiacról, vagy a producerek gondolkodásáról, elvárásairól, úgyhogy folytatom mind a munkálkodást, mind a reménykedést, hogy az angol nyelvű világhoz is eljussanak mindazok a gondolatok, amik nektek, olvasóimnak is fontosak voltak.

 

Pláne, hogy még ez év januárjában, amikor a los angelesi előadásaimra érkeztem ide (miféle szél sodort is ide ugye?), egy kis bű-bájként már letettem a névjegyem a Hollywood Boulevardon. És tudom, hogy ez működik és lesznek még filmek a köyveimből!

                                 

 

 

További fotók életünkből:

 

A los angelesi Árpád-kör néhány tagjával egy kerti beszélgetésen

 

A los angelesi Egyesült Magyar Házban Pereházy Miklóssal, akinek meghívására januárban Los Angelesbe érkeztem:). Azóta mindketten az itteni tagok sorát gyarapítjuk Gáborral, terveim és reményeim szerint ősztől lesznek itt előadásaim is.

 

Gábor nagyobbik unokájával a los angelesi Magtár gyereknapi rendezvényén. A mögöttünk lévő csodás képeket itteni barátnőm Sipos-Balog Éva festette egy éjjel alatt! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ojai, első fürdőélményünk előtt, barátainkkal, Sipos-Balog Éva családjával (Hunor sajna nem látszik, ő fotózikÖ és Belényesi Ildikóval, aki az idelátogató magyarokat viszi túr

zni Istenes Győzővel együtt ) most érkezik az első csoport júlis 11-én, Istenes Győzőnél lehet érdeklődni és jelentkezni a további túrákra. Igény esetén én is rendelkezésre állok egy napra amikor Boldogasszonyunk "keresésére" indulunk Los Angelesben és környékén, milyen egyházi elmeprogramok, hollywoodi programozások és politikai programok célozzák a mai patriarkális világ "túlfőtöttségét", miért kell itt, Kaliforniában fokozottan támadni a női energiákat és mindezt hogyan teszik. A napot majd egy tengerparti meditáció zárja.

 

Egy asztalnál Széles Tamással, a los angelesi magyar kozullal és kedves feleségével, valamint Jánossy Marival, az itteni Magtár vezetőjével, ahol Gáborral megismerkedtünk anno. Egy magyar rendezvényen....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Santa Barbarában - az igazán gazdagok lakó-és nyaralóhelyén...itt tényleg megnézték Gábort, szerintem hirtelen azt keresték, melyik filmből is ismerhetik:))) Legalábbis szerintem, abszolút nem elfogultan (hahahaÖ pont olyan vagy még sármosabb, mint egy sztár...:)))) Mondjuk a selfik nem kedveznek a fotónak...úgyhogy igaziban még olyanabb! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kissé automániás...de ettől az 1971-es Mercitől épp a napokban fogunk megválni.... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a zárókép pedig a san diegoi Magyar Házban januárban tartott előadásomról... mely legyen egy előzetes, mert egy külön hrlevélben fogok kiküldeni fotókat az itteni előadásaimról, a torontói előadások videóival együtt! Ha továbbkülditek, és így olyan érdeklődő is olvassa ezt a beszámolót, aki még nincs hírlevelemre feliratkozva, a golenya-agnes.hu honlapomra kattintva automatikusan felugrik a feliratkozási ablak, egy másodperc, és ezt követően kézhez kapja a legfrisebb híreimet.

 

 

Köszönöm a figyelmedet!

 

Szeretettel:

Ágnes - na és persze ez alkalommal Gábor is!

Hozzászólások:

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom