EGY FERENCES MISSZIÓ ÁRULKODÓ BIZONYÍTÉKAI

» » HÍRLEVÉL ARCHÍVUM        

 

 

A VALLÁS MINT IRÁNYÍTOTT ERŐTÉR:

 

 

 

 

A KALIFORNIAI SANTA BARBARA

 

FERENCES MISSZIÓ ÁRULKODÓ

 

BIZONYÍTÉKAI

 

 

Amikor ez év januárjában Los Angelesbe jöttem és megismertem a férjem, megfordult velem a világ a hatalmas magánéleti változástól. Aztán amikor kicsit magamhoz tértem és ismét működni kezdett bennem a kutakodó és nyughatatlan énem, első városnéző körutunk során máris belebotlottam a nyilvánvaló feladatomba (a los angelesi Miasszonyunk bazilikában, amiről már írtam előző hírleveleim egyikében, fotókkal együtt) és megértettem: az abszolút kékséges kapcsolatom megtalálása mellett illetve most már látom, abból fakadóan, annak segítségével kinyílt egy újabb szintű feladatom, ami erősen az amerikai Kalifornia vidékéhez kötődik: mégpedig azoknak a tetten érhető történelmi bizonyítékoknak a megtalálása, amivel alátámasztom metafizikai „látomásom”, miszerint e vidék az egyik kulcsfontosságú régió volt a patriarchális világ megteremtésében (erről előző hírleveleimben olvashattok, amik fent vannak honlapomon (Ajánló menüpont, Hírlevél archívumok)

 

Már dióhéjban több ilyen nyomról hírt adtam (részletesen majd új könyvemben lesz benne), és álljon itt egy újabb – ékesnek sajna nem mondható, de nagy jelentőségű – bizonyítéka annak, hogy majd kétezer év óta a zsidó-kereszténység (és persze a másik Ábrahám-vonalú nagy világvallás) egyértelmű és alapvető céljának tűzte ki az ősi anyajogú világ felszámolását, az ősi, ciklusokon át és kataklizmák előtti civilizációk  „Ősmama” avagy valódi EGY-IS(ten) hit írmagjának is kiirtását. Hogy miért? Egy szóval itt, bővebben a KÉK kötetekben: hogy ez a mai élet elennes elektromos világ működhessék, amiből ők a matéria világának síkján nagyot kaszálnak.

 

Tehát, Kalifornia legújabb kori történelme (18-20. század)  a fehér világ gyarmatosításáról, az őslakosok kiirtásáról valamint a vallási-és politikai intézmények meggyökeresedéséről szól.

A politikai elit egyértelműen a fehér jövevényekből állt és áll, akiknek egyértelmű és elsődleges célja minél több föld megszerzése bármi áron majd a gazdasági fejlődésekhez igazodva minden egyéb (ipar, mezőgazdaság, aranybányászat) módon a gazdasági hatalom megszerzése, mely aztán magától értetődően adta a politikai hatalmat (végső soron nincs önállóan politikai hatalom! KI hiheti, hogy egy gazdasági háttér erőtől mentes egyén avagy közösség bármiféle politikai irányt szabhat???)

 

Jelen cikkemben nem foglalkozom a spanyol illetőleg egyéb európai (angol, francia, holland, német stb) és a mexikói háborúk, egyezmények történelmével, mert nem érinti szervesesen a témánkat).

 

Kalifornia két nagy, általunk ismert őslakos népe a tongva és a chumas (most ki se nyitom a „fájlt” arról, hogy pl. a tongva név 1903-ban lett rájuk akasztva, magukat inkább kizh-nek nevezik, de ez meg sem jelenik sehol!) Ők azok (és e szempontból mindegy, hogy hívják őket, most nem antropológiai elemzést készítek) akik majdnem teljesen ki lettek irtva a fehér betolakodók által, akik javarészt spanyol ajkú (európai spanyolok illetve főleg Mexikóban szolgáló egyéb származású) zsidó-keresztény hittérítő papokból álltak.

 

Kalifornia vallási „térítése” az ún. missziós hálózatok nem áldásos közreműködésével (vagy inkább vezetésével) történt, amibe bőven belefért az inkvizíció és bármely eszközzel történő fizikai erőszak.

Kalifornia legnagyobb missziója Santa Barbarában épült. (Ahogy már említettem, a Szent Anna misszió kivételével mindegyik olyan szent nőről lett elnevezve, akik apjuk és/vagy férjük áldozta lett, erőszakos, sőt brutális módón meggyilkolva, megbecstelenítve. Mondanom sem kell, nomen est omen, a név kötelez szólásunk értelmében ez üzenet, a patriarkális egyház üzenete a nőknek és mindannyiinknak! Szent Barbaráról/Borbáráról ITT is olvashatsz).

 

Santa Barbara ünnepén, december 4-én, 1786-ban alapították a Missziók Királynőjének nevezett kolostort (gondolkodom, miért is van összekapcsolva egy meggyalázott szerencsétlen szűz és a királynői titulus?). Az első, ránézésre is sokkoló tény, hogy a főtemplom homlokzatának középső-központi része a római Vénusz-templom másolata (ott ugyebár, mint a Szerelem Istennője), három fő női szoboralakja a Hit, Remény és Jótékonyság. (Ez hivatalosan elismert tény, az építéshez szolgáló Vitruvius könyv a misszió könyvtárában megtekinthető). Részemről még jó sokáig fogok morfondírozni, ki és miért döntött így, hogy szinte egyedülálló módon egy keresztény templom kvázi „pogány” Vénusz-templom külsőt kapjon?

 

Főtemplom a Vénusz-templom másolataként, Santa Barbara

 

 

 

A misszió az őslakosok rabszolga-munkájával, szó szerint vérével épült. Se szeri se száma a véres legendáknak, beszámolóknak, sőt a kolostor ajándékboltjában vettünk egy könyvet (Richard Senate: Ghosts of the California missions, avagy Kalifornia misszióinak szellemei), így aztán a horrorisztikus szellemtörténetekből is ránk maradt bőven!

Fel nem foghatom ésszel, miként lehet büszkén mutogatni az először csak nincstelenné tett, majd inkvizícióval, egyéb tortúrával megtérített, avagy meggyilkolt őslakosok vérével szerzett földet, hatalmat és gyarapodást! Borzadva olvastuk a kolostori múzeumban, mikor hány őslakost kényszerítettek a keresztény hitre, de ez nem volt elég, erőszakosan integráltak a spanyol kultúrába ( ez a nyelvhasználattól a főzésig, öltözködésig mindenre értendő! És nézzük véres beszámolók a mellé ragasztott fotókat a barna csuhás Ferences-papokról, akik jóllakottan és elégedetten hátradőlnek.

A kolostor temetőjében 4000 őslakos nyugszik (avagy nem nyugszik, hanem forog a sírjában- bocs a fekete humort), persze a valós számokat senki sem ismeri!

 

Az ún. Lonely Woman avagy Magányos Nő története igen népszerű Santa Barbarában és egy önálló termet foglal el a múzeumon belül. Azt meséli el, miként maradt hátra véletlenül a Channel Island egyik szigetén az ottani őslakosok evakuálása során egy nő, akit csak több évtized múltán sikerült fellelniük és a szárazföldre szállítaniuk. Mi csak találgatjuk egyelőre, miről is szól valójában ez a bugyuta és sehova sem vezető történet. Ahhoz képest. hogy elképesztő sok részlet, túlzottan sok részlet van beleírva, se eleje, se hátulja…márpedig, a modern pszichológia szerint a feltűnően sok és aprólékos részlet egy történetben mindig hazugságra utal…) Első kérdésem nekem az volt, hogy nem volt elég a szárazföld megszerzése, még a szigetekre is elmentek a gyarmatosítók és onnan is kiebrudalták őket? Elképesztő volt számomra ez az egész é igazából nehezen érthető (számunkra), mígnem kezd itt is összeállni a kép. Történetesen a Channel Islands egyik, ma Nicolasnak nevezett szigetét már a 19. század elején egy Orosz-Amerikai vállalkozás prémvadászat céljából kiszemelte magának (én egyetlen prémes állatra bukkantam a szigeteken, mégpedig a szigeti rókára, tehát ide is tehetünk egy kérdőjelet egyelőre, mi lehetett a valódi ok a sziget megkaparintásának ás a szigetlakók tömeges kiirtásának, mondván, ellenálltak!)  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szép őslakos" névre keresztelt Rafael Solares chumas törzsfő, tradicionális öltözékben, 1878.

 

Az utolsó chumasok 1880-ban, akik még a misszióban éltek (jobban mondva szolgáltak)

 

 

No és most jöjjön a vallási erőszaktétel – ami egy komoly mentálvírussal létrehozott irányított (vagy nevezzük nevén, manipulált) erőteret jelent.

 

Igen kevés olyan festmény, freskó látható manapság, amin a Szent Háromság egy az egyben férfineműnek van ábrázolva. Nos, Santa Barbarában kettő is van ilyenből!

Az egyház hivatalosan ugyebár ma már nem jelentheti ki, hogy Isten férfi, de a kommunikáció (konkrét és vizuális nyelv stb) minden formájában, minden egyes esetben konkrétan hímnek tünteti fel (Istenatya, Úr, a vatikáni Sixtus-képolna freskójának hím istensége stb.) Amikor nekik szegeződik a kérdés, akkor persze mismásolva azt mondják, ezt nem gondolják természetesen így… pusztán a tömegeknek így tálalják, teszem hozzá. Azonban szoktak védekezni azzal, hogy a Szent Háromság (ami egyrészt egy betoldott dogma, Jézus sosem említtete) „egyik” aspektusa, a Szent Lélek valójában „nőnemű” (kérdem én, akkor az Atya mellett nem illene Anyaként nevezni?) Nos, e két festmény elárulja őket, hogy bizony eszük ágában sincs Isten három aspektusából egyet is átengedni a női minőségnek! Gondolom, így a nők ufóként kerültek a Földre, ha a kizárólag férfinemű istennek nem része a női…

 

Sajnos a vitrin mögött lehetetlen volt a mobilommal jobb fotót készíteni a visszaverődő fény miatt, de a lényeg bőven látható jól. "Mária"- Istenanya kék palástban, és egy kék "golyóbison", a Földön áll. Ez magáért beszélő "uralkodói" pozíció, lábánál még a kígyó, ugye...nem kell mondjam, a DNS!

 

Idemásom az angol képmagyarázatot is: 

 

 

Szűz Máriát mint a Mennyek Királynőjét ábrázolja a kép. A mögötte álló Szentháromság hérom férfi alakban van ábrázolva. Középen a rózsaszín szívvel az Atya (isten), a kezén és lábán sebekkel, mellén a báránnyal a Fiú, és a galambbal a Szent Lélek.

Azt kell mondjam: nem semmi! A "finomabb" dogma szerint olykor azzal védik ki az erősen hímségi Szentháromság tant, hogy a Szent Lélek végső soron (végső soron???) női, de itt kilóg a lóláb: abszolút nem gondolják úgy!

 

 

 

Az alábbi képmagyarázat a lesöpörhetetlen bizonyíték a tudatos manipulációra, mellyel az EGY IS(tent) férfivé műtötték (az első gender-változás netán?) A Kr.u. 4 századtól terjedt el a Szent Lélek férfikénti ábrázolása (nocsak, mondhatnánk, ekkor ül össze a niceai zsinat és születik meg végső soron az "egyház" -értsd a római, azaz katolikus- és dogmái, miközben a korai püspököket tanításaikkal együtt eretneknek nevezik és javarészt elégetik) Tehát Jézustól az egyház intézményesített megalapításáig, négyszáz éven át ilyen ábrázolások (és tévhitek) nem voltak! A 18. században betiltja ezt az ábrázolást XIV. Benedek pápa, ezért nem láthatunk ilyet ma már csak kivéles helyeken és esetekben.

 

 

Én megfogadtam, mert annyira felforrt ismét a vérem, hogy írok egy levelet a Pápának és követelem, hogy legalább egy helyen a Bibliában (kezdetként) legyen Isten megszólítása Mennyei Anya! Ha igaz (lenne) a hümgetésük, hogy persze, persze, ők sem gondolják, hogy Istennek lenne neme és nem hiszik, hogy férfi, nosza, akkor semmi akadálya ennek a picike kérésemnek ugyebár?

 

Összefoglalva: nagyon rossz érzés a kolostor-misszió területén járkálni. Volt, ahol hidegrázásunk volt, volt, ahol konkrétan felfordult a gyomrunk, megfájdult vagy forogni kezdett a fejünk.

 

Santa Barbara amúgy az egyik legszebb és kvázi legdrágább tengerparti város. Több sztár élt ill. él itt, pl, Charlie Chaplin, Oprah, Michael Jackson, Kirk Douglas, George Lucas, Carol Burnett, John Cleese, Drew Barrymore, Julia Louis-Dreyfus, Charlize Theron, Brad Pitt, Angelina Jolie, Kenny Loggins, Kevin Costner, Rob Lowe, Ellen DeGeneres and Portia de Rossi, Jeff Bridges. A kaliforniai (szerintem elmebeteg és ízlésetelenül magas) ingatlanárakhoz kis ízelítő: Oprah 48 millió dollárért vette 6 szobás, 14 fürdőszobás (komolyan nem értem amúgy, hogy az átlag amerikai házban minimum 2x annyi fürdőszoba van, mint háló... ok legyen 1-2 vendég toalett is, na de azért duplázva???), 10 kályha (na...Santa Barbara az örök tavaszi időjárásáról híres! Megnézném szívesen, befűtött-e egyetlen egyszer is? Itt nemhogy hó, de se hideg se tél... nem baj, tuti jól néz ki), egy moziterem, borospince, csűr (angolul barn...komolyan érdekelne, mit tárol benne), nagy virágoskert, két szökőkút, kertmozi, 400 nm vendégház külön medencékkel, egy kültéri szórakozási rész (entertainment area) és egy halakkal teli mesterséges tó. Na, nekem egy infó hiányzik: vajon mennyi ideje van itt bármit élvezni?

 

Ezt azért írom, hogy kicsit érezzétek, kb. milyen érzés errefelé élni, sétálgatni... Nekem sokkoló...sokkolóan fullasztó. A felszín, a felesleges, pazarló fényűzés, az ész nélküli ingatlanfejlesztések (amúgy a kaliforniai tüzekhez ezeknek is köze van ám, ki van szipolyozva itt a vidék, minden hegyoromra, lehetetlen földdarabra ami kilátással rendelkezik, megengedik az építést, otthon ilyen nincs és nagyon helyesen) Mindennek, a hedonizmusnak is van egy határa, pláne ha már a köz hátrányára történik!

 

Véren vett ország: Amerika. Az oknyomozásom folytatódik, ez ismét csak kis ízelítő volt, ami egy hírlevélbe fért.

 

  

Fantasztikus érzés, hogy immár nem egyedül gondolkodom, kutatok, utazom... és mindenről mindketten pontosan egyformán gondolkodunk! 

 

Kérem, kedves olvasóim: ha fontosnak tartjátok írásaimat, eddigi és még megírásra váró könyveimet, támogassátok, legyetek munkámnak részei azzal, hogy megvásároljátok a könyveimet, és ajánljátok barátaitoknak. Magyarul a honlapomról egy kattintással lehet vásárolni avagy rendelni!

 

Most már angolul is van 4 könyvem, kérlek, küldjétek el ezt a linket minél több, angolul értő ismerősötöknek! Köszönöm szépen!

 

Amazon rendelés

 

További hír: Hári Ricsi decemberi tábora Bogácson!!!! ITT elolvashatjátok a részleteket!

 

Remélem ismét találtál valami érdekességet, elgondolkodtatót.

Szeretettel: Ágnes

 

Kalifornia, 2019. november 19. 

 

Hozzászólások:

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom