Ismétlés a tudás anyja IV.-Újjaszületés-A TUDÁS CSARNOKA

» » események        

Ha már felébredtünk, valamit csak kell kezdenünk magunkkal. Ez így megint pongyola, pontosítsunk: az épp megszületett csecsemőnkkel, a Kozmikus, vagy isteni énünkkel. És valóban, pont mint egy újszülöttet, úgy kell ápolnunk. Eleinte csak könnyű, pépes étellel, később már „keményebb eledel” is jöhet. Amivel tápláljuk, olyanná válik.

 

Annak idején, amikor én újjászülettem, régi ismerőseim, barátaim sokszor mondták, hogy „neked könnyű, már gondolkodnod sem kell azon mit gondolj, mit csinálj. Ott a tanítás, az előírások, a szokások...”

 

Akinek volt már spirituális élménye, aki találkozott Istennel, akinek egy kis kapcsolata is volt már saját felébredt isteni részével, az jól tudja, hogy ez mennyire nem így van. Sőt! Amíg egy világban vagyunk csak, addig nincs dilemma, egy játékszabály érvényes. De a felébredéssel betekintést nyerünk egy új dimenzióba, ahol bizony eltérő játékszabályok érvényesek. Jogosan érezzük úgy, kétfelé szakadunk: szeretnénk „ott is” egyre otthonosabbak lenni, de ettől a világtól sem szeretnénk elszakadni. Természetesen, sietek megjegyezni: senki nem várja a teljes elszakadást. Innen kezdve ugyanis nincsenek általános receptek: Saját sorsok vannak, saját elhatározásokkal. Az új dimenzióval új életterek, új lehetőségek nyílnak ki számunkra, de csak a saját késztetésünk, elhatározásunk és konkrét lépéseink mértéke szerint. Isten nem fogja csóválni a fejét, ha még jól érezzük itt magunkat, akkor sem, ha ki-be járkálunk. Ennek pusztán gyakorlati következménye lesz, hogy bizonyos szintű feladatokat nem tudunk felvállalni. Ennyi, és nem több.

 

Sokan panaszkodnak, amikor saját Isten-élényeimről mesélek, hogy ők is kérik, de nem kapnak semmit. Kérdezzék meg maguktól: mihez kérem a betekintést? Mihez szeretném megkapni a tudást? Csak úgy?, mert olyan izgis lenne? Ehhez nem jön válasz vagy ami jön, az inkább ne jönne hozzájuk! Ugyanis a sorrend nem felcserélhető: döntenünk kell először, képesek és készek vagyunk-e „annak a másik világnak” a normái szerint élni tovább, felvállalva az esetleges munkákat, amiket új tudásunk majd megkíván (senki nem kapja öncéllal!). Ha komoly döntést hoztunk ÉS elkezdünk e szerint élni, nincs olyan, hogy nem kapunk segítséget, nem terelnek tovább az utunkon!

 

Ha pusztán az információ azonnal megváltoztatna minket, egy gonosz ember sem élne a Földön, hisz tudná: másokat becsapni, rabolni, ölni helytelen; senki nem cigarettázna, drogozna, alkoholizálna, mert tudjuk, hogy halálos szokás; és még sorolhatnánk, mennyire nem ilyenek lennénk, és nem ilyen lenne a világ, ha pusztán azért, mert tudunk valamit, azon nyomban a szerint kezdenénk cselekedni.

 

Én már csak tudom, mit beszélek: képesség-, és készségfejlesztő tréner voltam sok éven át. A tréner valóban az, ami egy jó edző: kihozni a „versenyzőből” a legjobbat. Megtalálni annak erősségeit, és arra kapacitálni, hogy azokat minél jobban használja; meglátni a gyenge pontokat és azokat kiküszöbölni, de leginkább átalakítani, fejleszteni, hogy előbb-utóbb azok is erősségekké váljanak; közben, vagy inkább mindezek előtt, felébreszteni a „versenyzőben” saját hitét, mely a győzelem alfája és omegája.

 

A hit és akarat együtt a teremtő energia. A hit illetve gondolat hordozza az univerzum legmagasabb szintű rezgéseit, vibrációit. Az akarat alakítja a gondolati energiát, formát „varázsol” az idea számára. Van egy ősrégi reklámszlogen: tartalomhoz a forma (Amfóra), a legtalálóbb. Se tartalom forma nélkül, se forma tartalom nélkül nem létezhet. Ebben a dimenzióban, ebben a téridőben, ebben vibrációs tartományban a hitet, a kigondolt tervet, vágyat „materializálni” kell: azaz a cselekvési, akarati energiával irányítani , megszilárdítani a gondolati energiahalmazt.

 

Álljon itt egy idézet 2. könyvemből, Az Aranykapuból:

 

„A desszertnél terítékre került Éva és Yuma nem mindennapi találkozása a miskolci utcácska kapualjában. Éva ekkor előhozakodott pillanatnyi vívódásával.

 

- Yuma, azt mondtad vasárnap, hogy nincsenek tévutak. Természetesen nem akarok vitába szállni ezzel, de úgy érzem, létezett az a lehetőség, hogy Paolo velünk maradjon. Ha minden pillanatban ott toporgunk többféle út előtt, akkor igenis van, hogy tévútra lépünk. Rám tört valami olyan érzés, hogy ott volt az orrunk előtt a jó út, a jó irány, de elvétettük, és valami hiba miatt alakult így az életünk.

 

Yuma elmosolyodott.

 

– Egyetértek veled Éva abban, hogy szinte végtelen számú út van előttünk, végtelen számú kapu előtt állunk minden pillanatban. De ki a megmondhatója annak, hogy melyik a helyes? Ki és milyen mérce szerint írná rá bármelyik útra, hogy ez a rossz, amaz meg a jó? Mindegyik út helyes, hisz pont oda visz minket, ahova menni akarunk vagy menni tudunk abban a pillanatban. Mi határozzuk meg, mit akarunk, és mit tudunk. Az az opció nem létezik, hogy valamit akarunk, csak éppen nem leljük a hozzá vezető utat. Ez a tévhit a legnagyobb csapdánk. Ez ment fel bennünket folyamatosan a felelősség alól. A teremtés felelőssége alól.

- Vigyázz mit kívánsz, mert teljesül, ugye? Ha semmit nem akarunk, vagy döntésképtelenek vagyunk, az is teljesül. Ezt érted teremtésen, Yuma?

 

– Ha valaki hátradől élete foteljében, és így várja, legyen, aminek lennie kell, meg is teremti önmagát, mint áldozatot. Ekkor aztán lehet panaszkodni. De van, aki ész nélkül teremt, saját kis önös vágyainak engedve, aztán belegabalyodik, belefullad a káoszba. Senkinek nem lehet panasza semmire. Nem az a kérdés, és nem az a csoda, hogy tudunk-e teremteni, hanem az, hogy tudunk-e istenkéntteremteni? Át tudjuk-e formálni a lényünket isten-szerűvé? Hiszen a hasonlatosságára teremtett bennünket az Úr, a Legvégső Lény, a Lét-esszencia, bárhogyan is nevezzük.

 

 

Évának kikerekedett a szeme.

 

– Szó szerint így mondtam Juditnak a minap!

 

– Az anyagba zuhant embernek istenné kell nőnie. Se több, se kevesebb a dolgunk. Az utakra visszakanyarodva, – mintha egy huncut mosolyt láttunk volna Yuma arcán – természetesen léteznek olyan utak, amik nyilvánvalóan nem fogják odavinni az embert, ahová egyébként képességei szerint már eljuthatna. Ugyanis az akaratnak és a képességeknek együtt, összehangolva kell működniük. Sajnos, a mai világ szétszakította és mindkettőt deformálta. Az akaratot a kis földi egó önző etetésére züllesztette le. Elszakadt Istentől, az isteni részünktől. A képességeket viszont hihetetlenül fejleszti, minden technikával támogatja. Így áll elő az a kétségbe ejtő helyzet, hogy a szinte isteni képességeket egy kicsinyes, elbutult, önös egó vezérli. Ez épp az ellentétes irányba viszi az embert, mint ahová törekednie kellene.”

 

Könyveim kiemelt terjesztőmnél kedvezményesen megvásarolhatók:

bigbandi.hu

 

Hozzászólások:

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom