Időmondóka

» » versek        

 

Egytől háromig

a Tél is álmodik.

Átfesti a színeket, befedi a szíveket

fehér pihelágyan,mézes fahéj illatával.

Alma, dió, mogyoró

asztalomon minden jó

Néked terül.

Én pedig fordulok és perdülök,

téli álmot így szövök

fehér puhasággal.

Jégvirágos kristályvilággal

várlak az Ünnepen, Fényszülő Éjjelen.

 

Háromtól hatig pirkad.

Zöld mezőn bíborvirággal

Istenanyánk virrad.

Bizsergető élet-illat kúszik be a szívbe.

Nyálunk csordul, testnedv feszít:

az Új Élet így születik.

Új Nap, Új Hold, Csillaglélek

újra földi emberré lett.

 

Hattól kilencig a láva

zsenge tavaszt nyárra váltja.

Szenvedélyek perzselnek,

ha bírod, arannyá égetnek.

Az izzásban szíved átalakul,

minden rossz benned megjavul.

Bírd ki hát kilencig, s a varázslat megtörik.

Ha vulkánod megszelídül,

kulcsod is előkerül

a Hamuból,

és továbbléphetsz

a Kapuból.

 

Kilenctől délig

vagy talán éjfélig?

Kinek-kinek ahogy kéri,

az Idő pont úgy méri.

A titok a változás,

a körbetáncolás,

a kozmikus keringő, csillagba repítő

szárnyalás.

Ott a magasban,

eggyé válsz Magadban

Mindennel.

Nem kínoz már az álmosság.

Nem csábít már a párosság.

Tükörből más néz a szemedbe,

nem az, ki voltál az időbe

zárva. Innen

Istennel indulsz a Világba.

 

(2013. augusztus 18.)

 

Hozzászólások: