versek

    MENNYBŐL AZ EMBER     MENNYBŐL EGY EMBER A FÖLDRE SZÜLETETT HOGY MEGISMERJE ITT IS, MIT ISTEN TEREMTETT. OTTHON AZ ÉGBEN MÁR NEM VOLT MIT VÁRNI, AMIT MÉG NEM ISMERT, AZT ELKEZDTE VÁGYNI.   A KOZMIKUS FA EGYIK FELSŐ ÁGA HOL SZÜLETIK AZ EMBERPALÁNTA. ÁM A FENT ÉS A LENT NEM OLYAN, MINT INNEN LÁTSZIK, ÍGY AZ EMBER A FÖLDRE ÉR AKKOR IS, HA FELFELÉ MÁSZIK.   TEHÁT ITT LENT – AMI LEHET, HOGY FENT...

  A SZABAD:   SZAB ÉS AD. IRÁNYT SZAB MELY ERŐT AD. MEDERBE TERELI SORSÁT KÉZBEN TARTJA A SODRÁSÁT. NEM PAZAROLJA AZ ERŐT, ÍGY NÖVELI A MAGERŐT.   NEM DÖNTI LE A KORLÁTOT HANEM ÁTLÉPI, HISZ TUDJA, A KISEBBET ÉPPEN EZ VÉDI. A FALKÁVAL NEM ORDÍT, A NYÁJJAL NEM BÉGET, HANEM ÉLRE ÁLL ÉS A KARÁMBÓL KIVEZETI ŐKET.   ELMONDJA AZ ÚJ ÉLET SZABÁLYÁT: MINDENKI SEGÍTI BAJBA JUTOTT TÁRSÁT. HA MINDENKI...

  KAPTAM - MERT KÉRTEM. KÉRTEM - MERT REMÉLTEM, HOGY A KÉTSÉGBE ESÉSEM FELOLDHATÓ. A LÉLEK KETTÉSZAKADÁSA ORVOSOLHATÓ!   ADTAM - MERT KAPTAM. KAPTAM - MERT KÉRTEM. CSAK ADDIG FÉLTEM, AMÍG NEM REMÉLTEM.   KÉTSÉGBE ESETT NŐ VOLTAM, HAJDANÁN PEDIG FÉRFI KI ANYAGBA ZUHANTAN NEM TUDOTT HINNI. NEM TUDOTT KÉRNI.   HOL FENN, HOL LENN. HOL FIÚ, HOL LÁNY. SORSUNK SZERINT BILLEG AZ ARÁNY.   PATIKAMÉRLEGEN...

    SEM ERRE... MEG ARRA SEM... KÉT PONT KÖZÉ REKEDTEM! BÁR HA MÁSKÉPPEN NÉZEM, ITT ÁLLOK, PONT KÖZÉPEN! ÉS HA AKAROM, SZÉTTÁROM A KAROM, ÉS MINT EGY HÍD KÉT IRÁNYBAN A KÉT PONTON TÚL ÚTTÁ VÁLIK, ÍGY ÉN IS ELÉRHETEK BÁRMIT!   BALRA IS MEHETEK, DE JOBBOS IS LEHETEK... KÉT VILÁG VONZÁSÁBAN MEG IS ŐRÜLHETEK! VAGY ELMOZDULOK, VAGY SZÉTSZAKADOK. DE RÁJÖTTEM: NEM VÁLASZTOK! KÉT VILÁG KÖZÖTT A...

  NEM OTTHON     Nem otthon és nem egyedül Végtelenül Telítve a mással   Se társsal se anélkül Sem bent sem kívül A nyugalom bennem nem épül   Mi az a hiány, mi útra hajt? Mely sikolt bennem és halálra mart amikor otthon voltam és egyedül?   Féktelenül, végtelenül... Nem otthon és nem egyedül... Magányomban élek. De csitt! A szívem épp most súgja, hogy már nem félek!   Toronto,...

  Te vagy én? Most melyikünk él? És melyikünk hátán nyugszik az Űr, telve nem-léttel, hogy hétrét görnyedve lépj felém és átadd mindened, mit nehéz viselned?   Te vagy én? Most melyikünk fél? És melyikünk kacag Csillámló kékség egén, telve szerelemmel, túlcsorduló musttól édes reménnyel, hogy megtartsd álmod, mit ébren nézek én?   Te vagy én? Most melyikünk kér? És melyikünk ígér mindent,...

  Végtelen nyugalom a végtelen utakon - ha mersz lépni- Végtelen ragyogásból felfénylő látomás -  ha mersz nézni –   Végtelen Ott és az Itt ugyanaz - ha elindultál – Kinti dalod idebent dalolod - ha átfordultál –   Én, Te és Ő, MI vagyunk azok is akik ott szállunk. Én, Te és Ő, MI vagyunk azok is akik itt várunk.     Hullámzó röppenés, pulzáló lüktetés - ha körbeszalad...

  Egytől háromig a Tél is álmodik. Átfesti a színeket, befedi a szíveket fehér pihelágyan,mézes fahéj illatával. Alma, dió, mogyoró asztalomon minden jó Néked terül. Én pedig fordulok és perdülök, téli álmot így szövök fehér puhasággal. Jégvirágos kristályvilággal várlak az Ünnepen, Fényszülő Éjjelen.   Háromtól hatig pirkad. Zöld mezőn bíborvirággal Istenanyánk virrad. Bizsergető élet-illat...

  Kortalan voltam: kislány és szerető. Vágyó, vad, buja, félénken remegő.   Védtelen voltam. (Néked nyílt virág: tüskés rózsakertben lila orgonaág)   - feléd hajoltam – - belém karoltál – - köréd fonódtam – - elmosolyodtál –   Csókomra Langyos tested volt a válasz. Vak voltam, hisz józanság oltára az ágyad.   Égő a vérem - lehűt a mosolyod – Mindent...

Mint oboajáték dobszóló után. Úgy szívott magába Párizs. Bűvölő, kígyó-muzsikáját elég volt meghallanom. Belémsiklott a Szajna-gyönyör fricskázó párizsi hajnalon.   Rámtekeredett, átfont újra meg újra  – de meg nem kötözött! – Április bolondjai voltunk: az idő és én. Beborultunk – kisütöttünk. Párizsból minden kevés volt. (bár évezrednyit öregedtünk)