Időmondóka
» Golenya Ágnes » versek
Egytől háromig
a Tél is álmodik.
Átfesti a színeket, befedi a szíveket
fehér pihelágyan,mézes fahéj illatával.
Alma, dió, mogyoró
asztalomon minden jó
Néked terül.
Én pedig fordulok és perdülök,
téli álmot így szövök
fehér puhasággal.
Jégvirágos kristályvilággal
várlak az Ünnepen, Fényszülő Éjjelen.
Háromtól hatig pirkad.
Zöld mezőn bíborvirággal
Istenanyánk virrad.
Bizsergető élet-illat kúszik be a szívbe.
Nyálunk csordul, testnedv feszít:
az Új Élet így születik.
Új Nap, Új Hold, Csillaglélek
újra földi emberré lett.
Hattól kilencig a láva
zsenge tavaszt nyárra váltja.
Szenvedélyek perzselnek,
ha bírod, arannyá égetnek.
Az izzásban szíved átalakul,
minden rossz benned megjavul.
Bírd ki hát kilencig, s a varázslat megtörik.
Ha vulkánod megszelídül,
kulcsod is előkerül
a Hamuból,
és továbbléphetsz
a Kapuból.
Kilenctől délig
vagy talán éjfélig?
Kinek-kinek ahogy kéri,
az Idő pont úgy méri.
A titok a változás,
a körbetáncolás,
a kozmikus keringő, csillagba repítő
szárnyalás.
Ott a magasban,
eggyé válsz Magadban
Mindennel.
Nem kínoz már az álmosság.
Nem csábít már a párosság.
Tükörből más néz a szemedbe,
nem az, ki voltál az időbe
zárva. Innen
Istennel indulsz a Világba.
(2013. augusztus 18.)