Párizs, 1992

Mint oboajáték dobszóló után.

Úgy szívott magába Párizs.

Bűvölő, kígyó-muzsikáját

elég volt meghallanom.

Belémsiklott a Szajna-gyönyör

fricskázó párizsi hajnalon.

Rámtekeredett, átfont újra meg újra

 – de meg nem kötözött! –

Április bolondjai voltunk: az idő és én.

Beborultunk – kisütöttünk.

Párizsból minden kevés volt.

(bár évezrednyit öregedtünk)