» Golenya Ágnes » versek
Te vagy én? Most melyikünk él? És melyikünk hátán nyugszik az Űr, telve nem-léttel, hogy hétrét görnyedve lépj felém és átadd mindened, mit nehéz viselned? Te vagy én? Most melyikünk fél? És melyikünk kacag Csillámló kékség egén, telve szerelemmel, túlcsorduló musttól édes reménnyel, hogy megtartsd álmod, mit ébren nézek én? Te vagy én? Most melyikünk kér? És melyikünk ígér mindent,...
» Golenya Ágnes » versek
Végtelen nyugalom a végtelen utakon - ha mersz lépni- Végtelen ragyogásból felfénylő látomás - ha mersz nézni – Végtelen Ott és az Itt ugyanaz - ha elindultál – Kinti dalod idebent dalolod - ha átfordultál – Én, Te és Ő, MI vagyunk azok is akik ott szállunk. Én, Te és Ő, MI vagyunk azok is akik itt várunk. Hullámzó röppenés, pulzáló lüktetés - ha körbeszalad...
» Golenya Ágnes » versek
Egytől háromig a Tél is álmodik. Átfesti a színeket, befedi a szíveket fehér pihelágyan,mézes fahéj illatával. Alma, dió, mogyoró asztalomon minden jó Néked terül. Én pedig fordulok és perdülök, téli álmot így szövök fehér puhasággal. Jégvirágos kristályvilággal várlak az Ünnepen, Fényszülő Éjjelen. Háromtól hatig pirkad. Zöld mezőn bíborvirággal Istenanyánk virrad. Bizsergető élet-illat...
» Golenya Ágnes » versek
Kortalan voltam: kislány és szerető. Vágyó, vad, buja, félénken remegő. Védtelen voltam. (Néked nyílt virág: tüskés rózsakertben lila orgonaág) - feléd hajoltam – - belém karoltál – - köréd fonódtam – - elmosolyodtál – Csókomra Langyos tested volt a válasz. Vak voltam, hisz józanság oltára az ágyad. Égő a vérem - lehűt a mosolyod – Mindent...
» Golenya Ágnes » versek
Mint oboajáték dobszóló után. Úgy szívott magába Párizs. Bűvölő, kígyó-muzsikáját elég volt meghallanom. Belémsiklott a Szajna-gyönyör fricskázó párizsi hajnalon. Rámtekeredett, átfont újra meg újra – de meg nem kötözött! – Április bolondjai voltunk: az idő és én. Beborultunk – kisütöttünk. Párizsból minden kevés volt. (bár évezrednyit öregedtünk)
» Golenya Ágnes » versek
Hol Ég a Földdel összeforr s titkok mélysége tárul, A csillagok hozzánk hajolnak s a Hold lagúnákon táncol és mese-patak folyik minden felsejlő völgyben öröklétű havas ormok őrizetében Hol megszédül a gondolat és éjjel vacog a test, A lélek ujjongva kiszakad, hogy az ősi romok felett felismerje a Régi Napot s mindent, mit elfeledett. És visszahúzza az Időt, hogy sziklákhoz pányvázza és így vonjon...
» Golenya Ágnes » versek
Régi képen elmerengő szemeim már könnyben úsznak. Vaj’ mitől ez a föld-szorítás torkomban s a szívem alatt? Talán az fáj és szorongat hogy már értelemmel érzem nem is könnyű, tartós de kín idelenn e földi létem. Hajdanában a szó: örökké Bíztatóan csengett vissza. Hallatán manapság a szám Kaján vigyorrá torzul S rútul fröcsög rám egy varangy-igét: Ó, te marha!...
» Golenya Ágnes » versek
Még meg nem unt fotelemben ücsörgök -megint kicsi ez a szoba! – Nézem a gyereket, jön-megy, Ő is engem fürkész. Pici keze ceruzákat, zörgő tárgyakat Tologat, majd megint rám, az anyjára néz. Érzi, kicsit vesztes ő. Szívem övé, de a lelkem nagyon más tájakon andalog. Édes félárvám! Tudja már, hogy lutri az, kinek milyen Szülőt szán a teremtő!
» Golenya Ágnes » versek
Halkan peregnek a képek Lassan kihunynak a fények Álmom elhozta az este Kezdek mindent felébredve Reggel, hogyha rám süt a nap Estig, míg csillagok gyúlnak Lassan peregnek a képek Halkan kihunynak a fények Reggelre megöregedtem Ezzel mit se veszítettem Azt sem tudom mit akartam Lassan elfogyok e dalban.
» Golenya Ágnes » versek
Néznek Téged. Mégsem látnak. Mint büszke nő, elrejted a bájad. Idevonzod csodálóid, de nem tárod fel magad. Hihet bárki bármit, lepereg Rólad. Ki téged akar, hagyjon hátra mindent! Ha szeretni akar, kérje meg az Istent! Kérje meg a Teremtőt, kinek elsőszülöttje vagy, hogy hozzád simulva megértse titkodat! Égig érő hegyormaid süvöltő szele, Meleg, párás völgyeid folyó-patak...