JÓL ÉLSZ, BARÁTOM? - TUDATOS ÉLET, MINT AZ ARANYKORBAN - 2. RÉSZ

ŐSMAGYAR GYÜMÖLCSFÁK: BEMUTATKOZÓ ANYAG

https://drive.google.com/file/d/0ByOAC8gX31iVWGVQUndUZGNuSGs/view

ŐSMAGYAR ALMAFÁK ELŐRENDELÉSE ÉS LISTÁJA ITT:

https://drive.google.com/file/d/0B5d34qLZzAE9Mk9TYkFWcTBza1U/view?usp=sharing

(frissítés:2016. március)

JÓL ÉLSZ, BARÁTOM?

2. RÉSZ

A VINDORNYALAKI ALMAFÁK SIRALMAI

Folytatva permakultúrás és biogazdálkodási zöldülésünket a kékülés irányába, ismét egy paradoxon élményemet szeretném megosztani veletek. Természetesen ez sem lesz egyértelműen „normális” sokaknak, mert józan emberi ésszel értelmetlen, sőt felháborító lesz a vindornyalaki almafák véleménye rólunk, emberekről. Összefoglalva és mintegy emlékeztetőül: zöldülésnek nevezem, amikor végre mérgek és vegyszerek nélkül gazdálkodunk, bionövényeket termelünk, és ha ráadásul mindezt egy régi-új szemlélettel és módszerrel, a permával, akkor egészen biztosan „zöldek” vagyunk.

A kék tartomány a zöld után van, a fehér irányába haladva. Ezért kékülni akkor kezdünk, amikor rájövünk, hogy még mérgek és vegyszerek nélkül sem kellene annyit termelünk, amennyit ma termelünk, és nem a jelenlegi gazdasági mechanizmus rendszerében kellene mindezt tennünk. Egyrészt, mint alaptézis, nem kellene annyit fogyasztanunk, másrészt, ha már fogyasztunk, hát fogyasszunk egyre többet Isten asztaláról, a mezők és erdők, avagy kertünk minden munka és fáradság nélkül bőven termő növényeiből, gyümölcseiből.

Most azonban még ezen a ponton is továbblépünk és önvizsgálatot tartunk a növények nézőpontjából. Egy garantáltan meghökkentő, emberileg alig érthető eset feldolgozásával tesszük most ezt.

Remélem, aki már túljutott A kék vér gyermekein, és a kék tudatszint tartományához közelít,  nem az én személyes betegségemnek tartja, hogy almafákkal beszélgetek. Bár, bevallom itt rögtön, ez még nekem is meglepő volt! Kutya, macska, lovak, madarak és egyéb állatkák (még a darazsakkal is) régóta beszélek, és az előző részben, ahogy írtam, a gyomok és kerti növények nemcsak beszélnek, de tanítanak is, és igencsak gyakorlatias kertművelési vagy éppen életviteli tanácsokkal szolgálnak azoknak, akik figyelnek rájuk. Ehhez mérve persze nem is értem, miért döbbentem meg, hogy egy egész almáskert szólított meg tavaly. Bár igaz, inkább az sokkolt, amit mondtak és nem az, hogy megszólítottak.

Tehát, Vindornyalak Zalaszántótól pár kilométerre lévő pici falucska. Amikor tavaly ősszel falura költöztem és újdonsült kerttulajdonos lettem (lsd. előző hírlevél), természetes vágyam volt, hogy bejárjam a környező vidéket. Így gurultunk be kicsi kocsinkkal Vindornyalakra. Semmit nem tudtam a faluról, az ott élő gazdálkodókról.

Még csak a bekötő úton mentünk, de egy hirtelen rámtörő, a gyomrom környékén jelentkező szorongásos érzés fogott el, amit nem tudtam mire vélni, mivel egy csodálatos nyugodt és boldog napunk volt. Először csak azt „hallottam”, hogy alma, alma, alma… és éreztem, hogy tudatomat vételi állásba kell kapcsolnom, valami, vagy valaki szeretne kapcsolatba lépni velem. Szóltam Győző barátomnak, hogy álljon meg ott, ahol vagyunk! Körbenéztem. Bal kéz felől egy nagy bekerített terület volt, sorba ültetett fácskákkal. Kérdeztem, ez itt mi? Ez egy nagy almáskert, egy holland illető vásárolta fel és egy almalé üzemet működtet. Aha. A szorítás erősödött. Nézegettem, figyeltem, próbáltam minden saját gondolat nélkül csak beengedni az érzeteket.

Elsőként rettentően zavart a mesterségesen katonás rendbe ültetett hatalmas kert. Ilyen alakzatban a természetben sose nőnek fák! Az én kis kertemben pont az tölt el csodálattal, amikor számunkra érthetetlen módon mondjuk egy kajszifa között kinő egy szilvafa vagy meggyfa. Micsoda önálló döntéshozatal, nem? Hisz a természet sose enged alapvetően rossz társításokat együvé, ők tudják, egyik a másikat miben támogathatja. Ez a rendeződés szeretetteli, az emberi beavatkozás pedig ennek ellenkezője: termelés-centrikus agyalás eredménye.

Ahogy piac-és megtérülés-centrikusak a mai fafajták is. Nemcsak a gyümölcsök eleve elrendeltetett ellenállósága miatt (hisz a „halálra nemesítés” pont ezt célozza: bizonyos betegségekkel szemben ellenálló, szállítást, tárolást jól tűrő legyen. Felhívnám figyelmes olvasóimat a nemesítés szón való merengés fontosságára!)

Azt még én is megállapítottam nulla almatermelői ismeretemmel, hogy a fácskák az úgynevezett új típusú alacsony növésű fajták, melyeket nem kell megmászni, gépekkel is könnyen szedhetők és a többi járulékos haszon. (E sorok írásakor kerestem rá az interneten és tudtam meg, több mint 400 ezer fa van a kertben! Csoda, hogy nem volt hangzavar és nem vágtak egymás szavába, ami csak úgy lehet, ha egy véleményen voltak J.)

Lényeg: nemhogy nem volt jó e manipulált elrendezést nézni, kifejezetten rosszul lettem. Egy rossz kisugárzású energiamezőt láttam.

Aztán megpillantottam az üzemet, ahová ezek a szerencsétlen lények kerülnek: egy almalé gyárba!

No, de ekkora már kristálytisztán hallottam az almák panaszát:

„Kikérjük magunknak, hogy minket piaci tényezőnek lássatok! Mi nem azért élünk, hogy bárki pénzt csináljon belőlünk! Mi titeket vagyunk hivatottak táplálni!”

Uh, vettem egy nagy levegőt. Bár igazából semmire nem számítottam, de egy kvázi felháborodott hangú panaszkodásra bizonyosan nem! Elsírtam magam! No, nem azért, mert azonnal elszégyelltem magam, hisz jószerével fel se fogtam, mi folyik itt és mit is kérnek ki maguknak az almák. Hanem mert az almák mély fájdalma a csontomig hatolt. Vettem néhány mély levegőt, majd igazi földi emberhez híven, azonnal megkezdtem felmenteni magunkat.

„De kedves almák, hiszen a piacon is megvesz titeket valaki és azt tápláljátok.”

„Tudtuk, hogy te sem fogod megérteni!” – szögezték egyenesen nekem az almák.

„Na, egy pillanat!” – ágált fel bennem azért valamiféle önérzet – „Tegyetek legalább egy próbát velem! Szeretnélek titeket megérteni, hisz úgy gondolom, hogy ti növények velünk, emberekkel ellenétben, a természet tiszta törvényeit képviselitek. Bármennyire nehéz is valóban felfognom gondolatmenetetek logikáját, érzem, hogy helyes, amit mondotok. Szerintetek tehát nem helyes az a közbülső mozzanat, hogy piacon értékesítenek benneteket és ezáltal váltok valaki táplálékává?”

„Miért, neked mindegy, hogy szabad emberként, szívből felvállalt munkát végzel, vagy kényszerből, netán rabszolgaként robotolsz? Ha mi rátok nézünk kívülről, csak azt látjuk, ez is dolgozik, meg az is. Számotokra mégis van különbség, nem?”

Uh, szorult a hurok! Félelmetes logikával szembesültem máris! Időm sem volt a válaszon gondolkodni, az almák folytatták.

„Eredendően szó sem volt arról, hogy mi termékek vagy áruk lennénk. Hajdanán minden embernek volt egy-egy saját fája, alma, körte, szilva, barack, amit szeretett. Azzal élt, ápolta, óvta, dédelgette, várva-várta a gyümölcs özönt! Ha beteg lett a fácska, meggyógyította. Gyümölcseinket dédelgette, óvatosan szedegette. De ma az is eszik a fánkról, aki minket nem ültetett, nem gondozott, nem szeretett! Eszi a gyümölcsünket, pedig nem ismer minket! Megveszi a legolcsóbb terméket a piacon, minket meg szállítgatnak össze-vissza, míg haza nem visz valaki, aki ránk se néz, csak bezabál.”

Felcsillant a szemem. Hoppá! Egy nagy logikátlanságot mondtak!

„Na ácsi legyen gyerekek!” – kértem szót – „Hát ti nem tudjátok, hogy manapság nem mindenki lakik kertes területen? Aki bérházban él a nagyvárosban, hogy tarthatna almafát? Őt talán nem kell táplálnotok?”

„Hát meleg, meleg! Jó reggelt! Első számú baklövésetek a mai életfromátok!” – szólalt meg egy szarkasztikus alt hangú öreg fa. „Mondta valaki, hogy normális az, ahogy ti éltek?”

„Világos. Nem, nem normális, igazatok van” – ismertem el. „De tény, millió embernek nincs saját fája, így aztán kénytelen…”

„Ne is folytasd! Kár rád pocsékolnunk  az időnket, ha te is ilyen értetlen vagy, ha te is csak elmismásolnád a lényeget! Micsoda faj az, ami kénytelen bármire is? Akinek fikarcnyi szabad akarata sincs? Kik vagytok ti? Egy rakás tehetetlen nyafogó ellustult despota! Nem ilyen az ember eredendően! Nem ilyenek voltatok!”

„Na, figyeljetek ide…” - próbáltam időt nyerni, mert féltem, alul maradok az almákkal szemben teljesen - „Valóban, igazatok van ismét, rengeteg ember van, aki rákényszerül egy mesterséges életmódra, de…”

„Nincs de! Pontosan te tanítottad ezt a gyerekeidnek annak idején! A de felmentést ad a felelőtlenségre, a lustaságra, a beletörődésre.”

„Ok, akkor mondjátok, akinek nincs fája, az ne egyen gyümölcsöt?”

„Bingó!” Bólintott mind a négyszázezer almafa egyszerre.

„Ezt nem mondhatjátok komolyan!?” – hüledeztem – „Ti, az emberiség táplálói, nem lehettek ilyen szívtelenek!”

„Nem vagyunk szívtelenek egyáltalán! Csak veletek ellentétben logikusak és természetesek. Aki beállt a mesterséges világ fenntartásába, az lemondott természet-adta jogáról. Ha jó neki a mesterséges világ, kertek, mezők és fák nélkül, akkor elégedjen meg a műkajákkal. Ne legyetek már olyan képmutatóak! Jogotok az mindenre van, ugyebár, csak felelősségetek és kötelességetek nincs? Beavatkoztok a természet rendjébe, aztán előkapjátok a nevetséges demokrácia-elveket és kikéritek magatoknak? Mert az embernek csak úgy jár, minden, mert ember, ugye? Hát nem! Aki nem igényli a fákat, az ne akarjon enni belőlünk!”

„Azt tudjátok ugye, hogy ez felháborodást fog kelteni az emberek között, ha elmondom nekik.”

„Igen, tisztában vagyunk ezzel. Az a faj, aki leuralta és tönkretette a Földet, nyilvánvalóan nem a mi rendszerünkben gondolkodik. Nem fogják megérteni.”

„És akkor még rádobnánk egy lapáttal, jó?” – szólt ismét a bölcs althang – „Mondd meg azt is, almalét meg egyáltalán ne vedeljenek!”

„Egyrészt teljesen felesleges tápanyag annyit meginni. Számoljátok csak ki, egy deci almaléhez hány alma kell! És aki gyümölcsleveket vásárol, az nem csak egy decit iszik meg egyszerre. Egyszerűen felesleges és nem egészséges ez a mennyiség. Ennyi almalét, ami manapság a piacaitokra kerül, csakis természetellenes módon tudtok előállítani, gépesítéssel. Az Isten szerinti világban egy ember annyit és úgy egyen, ahogy azt ő maga képes előállítani. Annyira van szüksége. Minden, ami ezen felül van, az hedonizmus és egészségtelen. Mindenki, aki a mesterséges világ mesterséges munkáiban dolgozik, az egyen mesterséges kaját, már mondottuk, és ne minket préseljen, minden értelemben, nemcsak szó szerint! A teljesen egoista vágyaitok tesznek minket piaci tényezővé, emiatt génmanipuláltok, nemesítgettek bennünket össze-vissza és telepítettek minket ilyen förtelmes mesterséges rendszerbe. Nincs saját gazdánk, aki évről évre kezével szedné gyümölcseinket, aki beszélne hozzánk. Nem vagyunk boldog fák, nem is jó az immunrendszerünk, ezért kell még vegyszereznetek is minket. Gyümölcseink már csak látszólag vitamindúsak. Mi is haldoklunk, mint ti. Nem boldogok a fák, a növények, az állatok, akikkel ugyanilyen embertelenül bántok. Az a helyzet, elegünk van. Felmerült, hogy abba fogjuk hagyni az emberek táplálását. Nem érdemlitek meg tovább. Hallottuk a méhektől, akik mindig is forradalmibbak voltak, hogy nekik már betelt a pohár. Meglopta őket az ember, elveszi a mézüket, és ráadásul cukorral pótolja vissza. Nem fognak mézet termelni nektek, nem a rabszolgáitok. Kik vagytok ti alapjában véve? Annyi eszetek sincs, mint egy hangyának!”

Itt már együtt sírtam az almákkal. Illetve, már csak én sírtam, ők már sírni sem bírtak. Belefáradtak ebbe a beteg emberi rendszerbe.

Az almák, avagy a fák, növények, állatok üzenete és egyben kérése világos: fejezzük be a jelenlegi hedonista fogyasztási megszállottságunkat. Egész viszonyulásunk a természethez természet-ellenessé vált. Mindent az egyre növekvő vágyaink, jólétünk, kényelmünk és nagy étvágyunknak rendelünk alá! Nem kell minden nap mézet enni! Nem kell naponta több kilónyi almát lé formában meginni, annak sem, akinek kertje és fája van. Ez nem természetes fogyasztási mennyiség. Ezt kellene fölfognunk végre. Évezredeken át semmiből nem fogyasztott az ember akkora mennyiséget, mint manapság. Nem volt az étel a nap 24 órájában hozzáférhető. Ma akkor is eszünk, ha rossz a kedvünk. De a boldogtalanságunkat nem kényszerevésekkel kellene megoldanunk talán.

De szép világ lenne, ha minden embernek lenne egy saját almafája! Ugye, annyira nem is lehetetlen?

Az almák szemlélete nem érthető meg a jelenlegi emberi világ működésén belül. Két világban élünk immár: az ember és minden más. És mi minden mást csak préselünk és préselünk…

Nos, én átadtam az üzenetet. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Ui: Az üzenet világos és egyértelmű, de mégis egy kis levezető merengés álljon itt végszóként. Ez az egész beszélgetés az almákkal egy óriási szemléletváltás picinyke része, kiragadva a kontextusból. Ezzel együtt régóta érzem, hogy meg kell osztanom, közre kell adnom, tudom, hogy vannak azért jó néhányan, akik így, félszavakból is bőven rezonálnak ezzel a látásmóddal és értik.

Nekem is hosszabb idő kellett, míg minden fenntartás nélkül el tudtam fogadni a sommás véleményüket. (Akinek még felszalad a szemöldöke annak hallatán, hogy az almáknak véleménye van, hát az gondolja csak végig, hogy minden létező növény-és állatfajnak van egy kollektív „vezető tudata”, egy intelligens Logosz, akit a meséinkből például az állatok királyaként ismerhetünk. Így talán már világos, hogy én nem 400 ezer individuális almával csevegtem, hanem a közös tudatszintjük „királyával”).

Nem kevés időmbe tellett végiggondolnom, hogy valóban, erre a mai beteg emberi életmódra nemcsak nem lehet, de nem is szabad félmegoldásokat keresnünk. Arra, hogy sok ember nem tud fáról gyümölcsöt szedni, ezért az egyébként is élhetetlen nagyvárosok szupermarketjeibe kell szállítani sok ezer kilométerről akár a gyümölcsöket, miközben nem szabad megrohadniuk, és ezért furfangosan és büszkén nemesítünk ennek megfelelő fajtákat, nem lehet normális válasz. A megoldás, ahogy az almák mondják, a jelenlegi rendszeren kívül van. Új életrendszerre van szükségünk!

Biogazdálkodni lehet extenzív módon is, ez nem valós megoldás, pusztán a közvetlen mérgeket zártuk ki, de a szisztéma változatlan. A permakultúra már sokkal jobb irány, tekinthető közbülső megoldásnak, mert annak keretében nem lehetséges extenzív és monokultúrás gazdálkodás.

Még egy lépés, ha nem termel senki „felesleget”, azaz eladásra. Az igazi ösztönző rendszer nem a kevés számú termelőt ösztönözné egyre több „felesleg” előállításra, hanem ellenkezőleg, szélesíteni kellene a saját kerttel, fákkal rendelkezők számát. Ha mindenki visszaköltözne a természetes emberi közegbe, a kis közösségekbe, és senki nem munkálkodna a virtuális világ teljesen felesleges munkaköreiben (pl. bankok, iskolák, kórházak, adóhivatalok, kormányhivatalok, szupermarketek, telefontársaságok és a többi), akkor megoldódna minden.

Remélem nem húztad fel a szemöldököd az iskola feleslegességének hallatán! Miért, mit tanítanak ott? A mesterséges világban betölthető karrierposztokra készítik fel gyermekeinket. Nem egyéb, mint papírszerzés. Minden megtanulható lenne otthon, a nagycsaládokban, ami egy normális élethez kell. Amit az iskolákban tanítanak, az a beteg emberi világ működtetéséhez szükséges csupán. Kórház sem kellene, mert egyrészt alig lennének betegek, másrészt azokat a betegségeket egy füves ember is orvosolni tudná, egyéb képességű gyógyítókról nem is beszélve.

Telefontársaság se kéne, mert ha elhagyjuk a mérgeket, a fluort, a stresszt, szép lassan aktiválódna a tobozmirigyünk és ismét a hajdani, aranykori telepátiával kommunikálhatnánk.

Mivel megszűnnének az élettől mesterségesen leválasztott munkahelyek, nem kellene adóhivatal.

És így tovább.

Mindezzel az égadta világon semmi újat nem mondtam el. Mindez létezett, volt ilyen emberiség a Földön.

Minden tulajdonlás és további igazságtalan viszonyrendszer alapja a földtulajdon mesterséges rendszere. Nyilván nem bocsátkozhatunk most könyvnyi hosszú bölcselkedésbe, ezért csak idézzünk magunk elé egy klasszikus „indián” törzset, vagy egy busman közösséget, ahol senki semmiben nem szenvedett hiányt pedig a sátorán és pipáján kívül nem volt egyéb tulajdona senkinek.